Bene István - Kisfaludi István (szerk.): Ceglédi kalendárium '97 (Cegléd, 1996)
CEGLÉDI KALENDÁRIUM '97 szeri a Budai úti szőlők forgalmas műútja mellett van. 1934- ben készült, Hornyák Imre és neje, Tóth Mária jótékonyságából. Végre sikerült restaurálni a Kámáni-erdő legmagasabb pontján levő nagy keresztet is, amely sajnos korábban megsérült. A szentelés körülményeit a Cegléd és környéke c. lap 1930. évi 21. száma írta meg. A Kernács-telepi kereszt bizonyosan a II. világháború idején sérülést szenvedett, a századelőn állított emlékkereszt ismételt felújítást igényelne; a kerítés miatt azonban a háztulajdonossal közösen. 1933. szeptember 5-i dátummal Bálint Ferenc földjéből kikerekített egy kis darabot, s a Körösi úton Bulyovszky Vilmos által keresztet állíttatott fel. A műkőnek már vannak hibái, örömmel nézném, ha valaki felújítaná... A Nagykátai út elején van egy másik kereszt, az utcai kerítés beugrójában: jöjjenek hozzám mindnyájan, kik fáradtak és terhelve vagytok és én megenyhítelek titeket. A korpusz sérült, mivel keramitból készült. A 40-es úton - a Csernus-kereszten kívül még egy másik kereszt is akad, a Mol-kút szomszédságában. Angyalfejes ábrázattal. Egy kőkereszt, amelyet rendszeresen gondoznak, - a legtöbb ceglédi kereszthez hasonlóan - virágok is díszítik. A Csengettyú's temető külső kerítésénél egy másik kereszt is található, a kis kálváriáin kívül, szép kovácsoltvas munka. Egészen egyszerű, csak 1965-ből való az Újvárosi köztemető Kálvária-keresztje, amit Dabis Mihály költségén állítottak - az Isten és a szülei emlékére. Hat évvel későbbi a zöldhalmi kápolna melletti kereszt, az áldozatos hívek szépen gondozzák a környezetét is. A Szűcs-telepi kereszt felújítása, s biztonságos elhelyezése szintén feladat, amiben már akadnak támogatók is. A Törteli úton két keresztet találhatunk a laktanyáig. Téged Isten dicsérünk... (ISH) Tiéd az élet és halál/Úr vagy mindeneken./Te vitted országodba fel/szüleim, gyermekeim./ Emléküket e kő/hirdesse szüntelen./Krisztus, örök király/ maradj mindig velem! Ezzel a könyörgő imával helyeztette ide a keresztet dr. Hulin Béla rendőr főtanácsos 1935. október 1 -jén. 1959-ben magánkertben lehetett csak keresztet állítani, történelmi intő példa is - a Törteli út 7. szám alatti emlék. Nehéz a keresztek sorát lezárni, a város külső részein az iskolák mellett továbbiak is vannak. Azok azonban egy más írásnak lehetnének a tárgya. A múltunk és talán a jelenünk szép emlékei ezek a keresztek, melyeket az utókor számára mindenképpen védeni és megőrizni kell... Dr. Surányi Dezső 71