Bene István - Kisfaludi István (szerk.): Ceglédi kalendárium '97 (Cegléd, 1996)
CEGLÉDI KALENDÁRIUM'97 ról. Ez utóbbiak száma, Vermes Mihály és felesége nagylelkű adománya révén eggyel gyarapodott. A soproni Seltenhofer Frigyes Fiai nevű cég által öntött nagyharang 6 ökrös szekérrel, népes kísérettel érkezett az épülő templomhoz, és augusztus 23-án már meg is szólalt. A legjelesebb esemény mégis a templomszentelés volt 1896. október 31-én. Az egyház helyi és távol élő hívein, lelkészein kívül meghívót kaptak az ünnepségre a helybeli közéleti személyiségek s mindenekelőtt Sárkány Sámuel bányakerületi püspök, aki a megnyitás szertartását végezte. A jegyzőkönyvben olvashatjuk a program fontosabb pontjait is: „...A templomszentelés ünnepélye 10 órakor kezdődjék, melynek sorrendje meghívó alakjában minden egyháztagnak az ünnepi énekek szövegével együtt megküldessék. Szólíttassanak fel az egyháztanács nevében az egyház hajadonai, hogy a püspök úr kíséretéül és a templomszentelés szertartásának díszére fehér ünnepi ruhában jelenjenek meg. Az egyháztanács testületileg járuljon az úrvacsorához. Délben rendezzen díszebédet az egyház a főpásztor és a meghívott méltóságok tiszteletére... Végre adja beleegyezését az egyháztanács, hogy a nap örömteljes befejezéséül az egyház ifjúságának bevonásával az iskolatermekben házias táncestély rendeztessék, melynek esetleges jövedelme a templomszentelésre fordítható." Az evangélikus templom karcsú tornyával, arányos méreteivel Cegléd legszebb középületei közé tartozik. Az előtte lévő (előbb Árpád majd Szabadság) tér sokat változott az eltelt száz esztendő alatt. De a templom homlokzatán olvasható betűk az állandóságot hirdetik: Erős várunk nekünk az Isten! Reznák Erzsébet (Az írás megjelent Az evangélikus újság c. hetilap 1996. október 27-i számában is.) 67