Bene István - Kisfaludi István (szerk.): Ceglédi kalendárium '97 (Cegléd, 1996)
CEGLÉDI KALENDÁRIUM '97 Százéves a ceglédi evangélikus templom A millenniumi esztendő egyik jeles eseménye volt Cegléden az evangélikusok templomának fölszentelése. 1895. augusztus 19- én tették le az új épület első kövét a város újonnan kinyitott piacterén. Az építkezés fő oka éppen a városrendezés volt: az 1815- ben épült, torony nélküli evangélikus kis templom és a szomszédos épületek helyére tágas térséget tervezett a helyi képviselőtestület. A város polgármestere, Gubody Ferenc igen méltányos kisajátítási feltételeket ajánlott az evangélikus egyházközségnek. A lebontandó templomért és tanítólakásért nem csak 20.000 forintot, hanem új telket is adott a város. A presbitérium és a lelkész, Török József vállalkozó kedvét dicséri, hogy először a mai templom két oldalán álló bazársort építették föl, s az üzletek bérleti díjából származó jövedelemre alapozták a nagy építkezést. A régi templomban 1894. június 3-án tartották az utolsó istentiszteletet. Az építkezés idejére előbb a reformátusok, majd a saját iskolájuk épületében gyűltek össze a hívek. A tervek elkészítésére Sztehlo Ottó budapesti műépítészt kérték föl, akinek templomépítő tevékenységét bizonyára jól ismerték a ceglédiek is. „Nagy érdeklődéssel tekintették meg a közgyűlési tagok a bemutatott és Sztehlo Ottó budapesti építészmérnök által készített új templom tervezetének látképét, mely kifogástalanul mindenkinek megtetszett, és a legnagyobb örömmel fogadtatott el kivitelre"-szól a jegyzőkönyv 1895. január 27-én kelt bejegyzésére, bár a közgyűlés egyetlen ponton mégis módosította a terveket. A templom tornyára általános óhajra nem kereszt, hanem csillag került. Sztehlo Ottó tervei helybeli iparosok segítségével valósultak meg: Gyura Károly az ács, Piros János az asztalos, Rónay János a bádogos, Tiszavölgyi Péter a belső festési munkákat végezte el, az építkezést pedig Tímár János vállalkozó irányította. 1895. november 3-án helyezték el ünnepélyesen a templomtornác belső küszöbe alatt az emlékkövet, korabeli nyomtatványokkal, iratokkal együtt. „Nemcsak ünnepélyes áhítat, de lelkesedés és jól eső öröm gyúlt mindnyájunk arcára e nap virradatával" - idézi föl a szemtanú a gyülekezet és a vendégek érzéseit. Török József lelkész nagyívű beszédében a sok küzdelmű szegényes múltat rajzolva, a fokozatos haladást s az isteni kegyelem által elért sikereket, az egyház jelen kedvező állapotát fejtegette - örökítette meg az eseményt a jegyző. Az új templom fölszenteléséig alig egy év telt el. Ez idő alatt gondoskodni kellett a berendezéséről, az orgonáról, a harangok66