Bene István - Kisfaludi István (szerk.): Ceglédi kalendárium '97 (Cegléd, 1996)
CEGLÉDI KALENDÁRIUM'97 Utolsó riport az ősz tavaszlelkű asszonyával Patkós Irma (1900-1996) E riport kapcsán beszéltem vele először. Nem kerestem rá eddig az alkalmat. Talán tartottam személyiségének hatalmas erejű kisugárzásától. Bűvkörébe vont mindenkit akivel kapcsolatba került. Akarat, ha találkozott az övével, tisztelettel hajlott meg előtte. Az ősz súlya alatt zsugorodó testben eredeti teljességében munkált az emberben oly megfoghatatlan, kortalan létezés. Szemének semmibe meredő homálya mögött nem csak sejteni, hanem tudni lehetett a lélek világosságát. Megkedveltem. Úgy terveztem, ismét felkeresem, ápolom majd kapcsolatunkat. Most már nem tehetem. Az első beszélgetés egyben az utolsó és az egyetlen is volt. Ritka kincs az olyan riportalany, aki arra válaszol, amit kérdeznek tőle, ráadásul tömören, érthetően, szinte nyomdakészen... S ha ezen erények sokasága egy századunkkal egyidős személyé, mindez egyben hihetetlen is! Márpedig Patkós Irma színművésznő ilyen ember. Tartalmas életének emléktárgyai idézik beszélgetésünk színhelyén, az egykori szülőházban a múltat. Sárga fotók, díszes fadobozok, fakó rongyállatkák, öblös fotelok, festett porcelánok, szüleinek keményfa bútorai, mind, mind megannyi történet. Nincsenek rokonai, barátnői, barátai (hacsak nem egy bizonyos István, akinek vezetékneve nem jut eszébe, afféle művészetben kontárkodó ember - mondja viccelődve), látogatói se nagyon, lelke mélyének derűje mégis átsugárzik lényén. Kapcsolata eleven a világgal: rendezvényekre jár, gondozónőjével, Katikával kicserélik a gondolataikat, alkalmanként fodrászt hív, olvassa a Népszava nagybetűs cikkeit, „Gyere ide" nevű puliját örömmel biztatgatja, kitartóan nézi a „Jockyt" és naphosszat üldögél a dísztelen verandán, szemléli a kertet, a felhőket, mindent, amit kevés mozgással bejárható tere enged.- Irma néninek vagy művésznőnek szólítsam ?- kérdeztem tőle találkozásunkkor.- Isten őrizz, csak Irma néninek!- Miért, épp úgy művésznő is, mint Irma néni!- Valamikor az voltam, de akkor se örültem, ha így szólítottak. Nagyságos asszonynak is neveztek, de az az idő már elmúlt...- Hogyan telik egy napja?- Nagyon egyhangúan - válaszol a legcsekélyebb keserűség nélkül.- Mi volt az utolsó öröme?- Hány évtizedre menjek vissza?! - csattan a hangja. Talán, amikor a Parlamentben kaptam a kitüntetést. Jobbról-balról megcsókoltam Göncz Árpádot. Ott ült Horn Gyula is, őt nem csókoltam meg.- Nem hagyta?- Nem is akartam!- Miért, nem tetszik Irma néninek?- Épp annyira ismerem Göncz Árpádot, mint Horn Gyulát, de valahogy más a politikai nézetem, ha egyáltalán van ilyen.- Es mi lenne az?- Ha jó világ van, az a jó politika - állítja bölcsen.- Érzékel abból valamit Irma néni, hogy milyen most a világ?- Hál Istennek, semmit, Cegléd gondot visel rám. A várostól kapom az ebédet, van nappali és éjszakai ápolónőm is.- ...és az utolsó bánata?- Ilyen nem volt. Idegenek nem jönnek, a többiek meg mindig kedvesek hozzám.- Melyik évszakot szereti legjobban? 64
