Bariczné Rózsa Mária et al. (szerk.): Ceglédi kalendárium '95 (Cegléd, 1994)
Kisfaludi Péter: Tisztelt Olvasó!
CEGLÉDI KALENDÁRIUM '95 Gondolatok (gondolataim) a halálról (halálomról) Úgy érzem, az embernek jussa van Hogy megélhesse a maga halálát, Megélje a borzalmas-nagyszerű Pillanatot, mikor a Végtelenség Szemébe villan.Nem az emberélet Csak a halállal teljesül egésszé. Sík Sándor Ma sem tudom, miért írtam le alig 12 évesen egy most is őrzött képre Platón mondását: „Mi kell ahhoz, hogy megismerjük Istent? Tisztaság és halál." Nem sokkal később naplómba - inkább a szívembe — jegyeztem be: „A bölcselkedés kezdete: gondolni a halálra." Főiskolás koromban fiatalos értetlenséggel hallgattam tisztelt professzorunk tanítását: „Uraim, tudjuk, hogy meghalunk,de nem hisszük. Mindenkinél eljön a pillanat, amikor nemcsak tudja, de hiszi is, hogy meghal." Vajon ma, én, még csak tudom, vagy már hiszem is a halálomat? Talán már hiszem... Halálról szólni, írni, mindig vallomás. Legszemélyesebb énünkhöz tartozó valóságról, csak vallani lehet. Vane életünk mellett személyiségünkbe gyökeredzőbb valóság, mint a halál? Illyés Gyulának igaza van, amikor mondja: „A halál magzatunk. Voltaképpen akkor esünk teherbe vele, amikor megszületünk." A mások halála nem az „én halálom", mégis, mikor halottainkról szólunk, a halálról nyilatkozunk, a magunk haláláról is vallunk. (Szólj a halálról és megmondom, hogyan élsz együtt haláloddal?!) A halállal eleinte a halottakban találkozunk. Gyermekkoromban a házaknál felravatalozottak arcán kutattam a megváltoztathatatlan tény titkát. Nyugalom. Béke. Megérkezés. A fájdalom nem rajtuk, hanem a gyászolók arcán sírt. Nem értettem a „circum me dederunt" esdeklő sikoltását az ég felé. Miért? A rögök dübörgése a koporsón - az fájt. Hogy apám meghalt, megváltozott a kapcsolatom a világmindenséggel, az élettel, a halállal... Anyám - légszomjban és szeretetszomjban vergődő szív - halála másként érintett. Emberi viszonyaim azóta nélkülözhetetlenebbek és hiábavalóbbak. Húgom haldoklásának órákon át tanúja voltam. Mielőtt lezártam szemét, láttam kisimulni arcán az agónia árkait - amint hóesésben szelíddé simul a táj (Pilinszky). A pillanat, amikor meghalunk, olyan fontos, mint életünk minden pillanata együtt. Talán erre nevelne a katolikusoknál naponta többször elmondott ima, az Üdvözlégy Máriá-ban, akit kérnek, imádkozzon értük most és haláluk óráján. A pillanat jelentőségét Karl Rahner így fogalmazza meg: „A halál által - és nem a halál után - jön létre a szabadon megvalósított emberi létezés megalkotott végérvényessége." Majd hozzáteszi: „A halál és a pusztulás fenyegető képe, amely együtt jár vele és amelyen sohasem láthatunk át, csak azért olyan halálos, mert már életünkben halhatatlanná lettünk." Nem láthatunk át a halálon. Mégis mi történik akkor és benne és általa? Hamvas Bélát idézem. „A halál pillanatában az emberi élet igen rövid időre teljes egészében és egyszerre kiteljesedik. A halál percének generál-összefoglalásában, még mielőtt valami egyébbé, biztosan tökéletesebbé átalakulna, az egész életem egyben megjelenik. Ebben a percben megjelenik bennem az anyaméhben átélt legeslegelső élettapasztalattól kezdve a halálig minden előérzet, sejtelem, ösztön, vágy, kívánság és szenvedély: megjelenik minden íz, amit valaha átéltem, és minden illat, az is, amit anyám mellén éreztem, az is, amit kedvesem ajkán, amit nyáron a hegyoldalon a fenyvesben, az is, amit a háborúban a foszló hullák között, megjelenne minden szó, amit hallottam és mondtam és olvastam, és minden könyvre és mondatra emlékeznék pontosan és világosan, minden arcra, amit láttam, megjelenne minden nő, akit megkívántam, látnám a sirályokat a tenger fölött és a bombázott várost, a halott katonákat, és hallanám Schumann A-moll koncertjét és az esőcseppeket a víz színén, a sziréna üvöltését és a déli szél suttogását éjszaka, látnám Velencét és Párizst, a füvészkertet nyári délután, és átélném írásaim és gondolataim izgalmát, a félelmeket és a sóvár álmokat, mind, mind egy időben és egyszerre az egészet. A halál világossága a létezés legrejtettebb rétegeit is áthatja. Ebben a percben nincs titok... A lélek e kolosszális generálvizsgálatán csak az felel meg, aki a világosság kegyetlen hatalmát kibírja. Igazán csak az halhat meg, aki erre felkészült, a leckét megtanulta és felelni tud." 54