Bariczné Rózsa Mária et al. (szerk.): Ceglédi kalendárium '95 (Cegléd, 1994)
Kisfaludi Péter: Tisztelt Olvasó!
CEGLÉDI KALENDÁRIUM '95 Egy karácsonyi történet Ismeretes, hogy a karácsonnyal kapcsolatban sok legenda is napvilágot látott az idők folyamán. Talán azért, mert a Bibliában feljegyzett eseményeket is olyan legendás hangulatúnak érezték évszázadok múlva az emberek, és arra gondoltak, hogy más legendák is illenek hozzájuk kiegészítésképpen. De a komolyabb keresztyének Jézus születésének történetét sohasem mesének, vagy legendának tekintették, hanem az isteni szeretet megnyilatkozásának nagy valóságát érezték benne. Ezért a Biblia karácsonyi történeteihez nem annyira legendák, mint inkább igaz történetek illenek, mint annak folytatásai... Ezek közül írok le egyet. Úgy gondolom, nyitott szemmel járó gyülekezeti tagok maguk is találnak hasonlót életükben, lelkészek pedig biztosan bőven tudnak visszaemlékezni ilyenekre. Egy több településből álló szórványgyülekezetben voltam lelkész, amikor ez történt. A karácsonyest délutánján négy helyen volt szolgálatom, köztük gyermekkarácsonyok is. Az utolsó, este 6 órakor, a „törzsgyülekezetben", ahol a parókia is volt. Testileg fárasztó,de lelkileg felüdítő volt a gyermekek és felnőttek csillogó szemű érdeklődésétől kísért alkalmakat végigjárni. De hátravolt még egy szolgálat. Elődöm Sárospatak feletti vidékről került ide, mint menekült lelkész, családostól, s azon a tájon még élő szokás volt a karácsonyesti kántálás. Annyit ide is áthozott belőle, hogy karácsony este néhány gyermekkel felkereste a gyülekezet legöregebb, többnyire beteg, szobához, gyakran ágyhoz is kötött tagját. Ott a gyermekek elmondták verseiket, melyeket a karácsonyi ünnepélyre tanultak be, és énekelték a karácsonyi énekeket, a lelkész pedig felolvasta és néhány szóval megmagyarázta a karácsonyi történetet. Nemcsak az idős ember, de a ház többi lakója is könnyes szemmel köszönte meg ezeket a látogatásokat. Én is tovább folytattam ezt a szokást, amikor a gyülekezetbe kerültem. A gyermekek szívesen jöttek velem. A szülők váltig csodálkoztak, s bevallom én is, hogy miért nem rohantak inkább haza az istentiszteletről a saját karácsonyfájuk alá,de tény, hogy néha másfél-két órahosszát is szívesen barangoltak velem a faluban, mert később már több öreghez és beteghez is elmentünk. Talán azt érezték meg gyermekszívükkel és gyermekhitükkel, hogy úgy szép és igazi a karácsonyba nemcsak kapunk, hanem adunk is valami keveset, valami lelkit. És, hogy igaz a bibliai tanítás: jobb adni,mint venni. Ezen a télen hamar beköszöntött a havazás. Csikorgó hideg lett, s valami ónos eső miatt még elképesztően csúszós is az út. Amint mentünk egyik helyről a másikra, a gyermekek közül hol az egyik, hol a másik puffant hanyatt a havas-jeges úton. Nagyot kacagtak a többiek, majd odaszaladtak és felsegítették egymást. Aztán összekapaszkodtak, hátha így jobban talpon tudnak maradni,de ennek csak az lett a következménye,hogy együtt csúsztak el, egymás hegyére-hátára esve. Még nagyobbakat kacagtak persze! Felejthetetlen kirándulás volt,még sokáig emlegették ezt az estét. De az igazi élmény még hátravolt. Az egyik öreg presbiterünk azt tanácsolta, menjünk el egy kisgyermekhez is, akinek komoly szívbetegsége van. A falu végén, az erdő alatt laktak. Amikor odaértünk, az erdő zúzmarás fái szinte bólogattak, mintha helyeselték volna utunkat. A szerény hajlék mellett istálló is volt, s benne ló, borjú és bárányok is. Még ezek is segítették karácsonyivá tenni hangulatunkat. Amikor beléptünk, meglepődtek a háziak. Nem remélték, hogy rájuk is gondolunk látogatásunkkal, de jólesett nekik. Itt is verseltünk, énekeltünk és elmondtuk a karácsonyi történetet. A kisfiú kerekre nyílt szemmel, tiszta tekintettel hallgatta végig előadásunkat. Látszott rajta, hogy megragadta a váratlan karácsonyesti élmény. A következő évben iskolás lett és hittanórára is járt. A karácsonyi találkozás nyomán régi ismerősként köszöntöttük egymást. Szelídlelkű, ragaszkodó fiú volt. Nagyon érdekelték a Biblia történetei. Hazafelé gyakran belekérdezett még a hallott történet részleteibe és üzeneteibe. Először érteimességének tudtam be ezt, mivel az iskolában is igen jó tanuló volt. Később jöttem rá, hogy mélyebb oka is volt ennek. Nemsokára műtétre kellett vinni a szívével. Aztán még egyre. S a másodikból nem ébredt föl e földi életre. Nagyon fájt mindnyájunknak,hogy el kellett mennie. Együtt szomorkodtunk a szülőkkel. De megértettem már, hogy miért volt olyan érdeklődő. Kiválasztott volt. S Isten Lelke már akkor készítgette a nagy útra kedves lelkét. A hangulatos karácsonyesti látogatásainkból nem tudom pontosan melyiknek volt igazán maradandó hatása. De erről biztosan tudom, hogy nem volt véletlen és nem volt haszontalan. Eszközök voltunk, hogy kis testvérünk odaforduljon Jézus felé, aki azért jött, hogy megismerjük Isten szeretetét és biztosat tudjunk arról az Országról, melyet övéinek készített. „Akik a halál árnyékának földjében lakoznak, fény ragyog fel fölöttük." Gál Géza református lelkipásztor 53
