Bariczné Rózsa Mária et al. (szerk.): Ceglédi kalendárium '95 (Cegléd, 1994)
Kisfaludi Péter: Tisztelt Olvasó!
CEGLÉDI KALENDÁRIUM '95 Holocaust Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy emlékező beszédemet egy rövid idézettel kezdjem. Az idézet a sárvári kisegítő toloncház parancsnokának jelentéséből való, amelyet a Budapesti Rendőrkapitányságnak küldött 1944. július 14-én a „németnek átadott" egyénekről és így szólt: „Schrey Ágnes 2 évest és Steiner Judit 7 évest átadtuk a német hadseregnek, németországi munkára". Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Most, amikor a magyarországi holocaust 50. évfordulójára emlékezünk, számtalan hasonló idézetet lehetne találni és a ma embere nem is érti igazán, valójában hogyan történhetett meg, hogy százezrek, milliók nézték szótlanul, hogy százezreket vittek a halálba, köztük a 2 éves Schrey Ágit és a 7 éves Steiner Jutkát. 1944. áprilisának első napjaiban a magyarországi zsidó-kérdés „megoldása" egyre közelibb formákat öltött. A március 29-én elfogadott zsidóellenes rendeletözön előzménye volt, hogy Horthy kormányzó az összes zsidórendeletre vonatkozólag szabad kezet adott a kormánynak és ezek ügyében nem kívánt befolyást gyakorolni. A rendeletek közül az 1240/1944. Me. rendelet, mely a zsidók megkülönböztető jelzése tárgyában címmel jelent meg, előírta, hogy minden hatodik életévét betöltött zsidó személy - nemre való tekintet nélkül - köteles házon kívül felső ruhadarabjának bal mell részén láthatóan, 10x10 cm átmérőjű szövet, selyem-, vagy bársonyanyagból készült, kanári-sárga színű hatágú csillagot viselni. Ez a rendelet az utolsó előtti lépcsőt jelentette a magyarországi zsidóság gettóba zárása és teljes megsemmisítése felé. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A középkori zsidóüldözések hosszú évszázadai után a XIX. század legjobbjai hitet tettek az állampolgári egyenlőség eszméje mellett és ennek eredményeképpen születtek meg először 1849-ben, majd a kiegyezés után azok a törvények, amelyek kimondották az izraelita vallás egyenlőségét. Ez megnyitotta az utat, hogy a zsidó hitű magyar állampolgárok az ország teljes jogú lakóivá váljanak, és részt vehessenek abban a páratlan fejlődést eredményező munkában, amely a XIX. század végét és a XX. század elejét jellemezte a Kárpát-medencében. Hiába volt azonban eleink ragaszkodása a magyar földhöz, a magyar függetlenség és szabadság eszméje, ez nem akadályozta meg az első világháború után hatalomra került szélsőjobboldali rezsimet, hogy a modern korban először, zsidóellenes törvényt hozzon, faji, vallási alapon korlátozza a zsidók részvételét a köz- és gazdasági életben. A Magyarországon mindig is kisebbségben lévő antiszemiták álmát valósította meg a törvény és utat nyitott további törvények felé, amelyek a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején tovább korlátozták a zsidók emberi jogait. Minden meghozott törvény egy-egy lépést jelentett a zsidók kiűzése, a zsidók megsemmisítése felé, és az egész magyar államapparátus részt vett a zsidók lajstromozásában, annak kutatásában, hogy ki minősül, vagy ki nem minősül zsidónak. Ez az állami adatgyűjtés volt az első lépcsőfok a szisztematikus elkülönítés felé. Mérhetetlen szenvedéseket okozott a munkaszolgálat bevezetése, a besorozott zsidó munkaszolgálatosok fegyvertelenül álltak az aknamezőkön és ki voltak szolgáltatva a keretlegények embertelen kínzásainak, tízezerszámra pusztultak el a frontokon és a hátországban. Amikor 1944. március 19-én - a zsinagógái naptár szerint 5704. Ádár hó 24-én - a német csapatok megszállták Magyarországot, akkor egy olyan jól kidolgozott gépezetet vehettek át, amelyet csak be kellett indítani, hogy a szörnyű művet befejezzék. Amikor a március 29-én megjelent rendelet előírta a zsidók számára a sárga csillag viselését, akkor már készen állott az a jogszabályokból font háló, amely kétfelé osztotta a magyar társadalmat, zsidókra és nem zsidókra, és a több, mint 20 éven keresztül folytatott munka eredményeképpen a társadalom nem zsidó része általában közönyösen viseltetett az elkülönítettek sorsával szemben. Azt, hogy az egyes lépések kidolgozói és végrehajtói tudták-e, tudhatták-e mi lesz a következő lépés, ma már nehéz megítélni, de a 40-es években az ország legfőbb vezetői előtt már ismert volt a lengyel és a szlovákiai zsidók sorsa. A nem zsidó lakosság túlnyomó többségének közönyétől, olykor cinkos mosolyától kísért gettósítás és deportálás során kevesek voltak, akik vállalták a kockázatot és megmentették a zsidó barátaikat, ismerőseiket, vagy éppen a rá49
