Bariczné Rózsa Mária et al. (szerk.): Ceglédi kalendárium '95 (Cegléd, 1994)
Kisfaludi Péter: Tisztelt Olvasó!
CEGLÉDI KALENDÁRIUM '95 szoruló ismeretleneket. A német tanácsadók iránymutatása mellett a magyar hatóságok példátlan gyorsasággal és szakszerűséggel hajtották végre a Budapesten kívüli zsidóság deportálását és adták át őket a német hatóságoknak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez lett a sorsa a ceglédi zsidóknak is, hiszen több mint 940 ceglédi zsidót deportáltak és körülbelül csak húszán tértek vissza élve Auschwitz, Treblinka, Dachau poklából és akik visszatértek, házaikat, üzleteiket kifosztva, megrongálva találták. Voltak közülük, akik később Izraelbe, vagy Amerikába vándoroltak ki és csak elvétve maradtak néhányan a városban. Ma 1994-ben talán 4-5 zsidó család él a városban. A lexikonok adatai szerint azonban régen ez másként volt. A ceglédi zsidó hitközség 1850 körül alakult. Az első zsidó családok - Oberländer Mór, Schillinger Márton, Berger Nátán, Beck Dávid és Taffer Izsák - Albertijáról származtak és az 1850-es évek elején telepedtek le Cegléden. Letelepedésük után a környékről beköltözöttekkel meggyarapodva alapították meg a hitközséget a helytartótanács engedélyével. 1855-ben Chevra Kadizát (temetkezési egylet) létesítettek, a következő évben kibéreltek templom céljára egy magánházat, de pár év múlva már épített a hitközség egy kis Zsinagógát. 1864-ben került tető alá a két tanerős népiskola. Pár évtized múltán a kis Zsinagóga már szűknek bizonyult, ezért a hívek 1905-ben saját erejükből új, díszes imaházat emeltek, amely ma a CVSE sportcsarnoka. Az évek során különböző egyleteket létesítettek, így a szegény gyermekek felruházását célzó Malbis Arumimot, a Nőegyletet, a Leányegyletet, és még sorolhatnám. 1928-ban a hitközség létszáma 1.100 fő volt 302 családdal. Voltak köztük gazdálkodók, tanítók, kereskedők, ügyvédek, orvosok, iparosok, munkások. Az első világháborúban 13 ceglédi zsidó esett el. Két olyan szülötte is volt a hitközségnek, akik hírnévre tettek szert: Nádai Pál író, esztéta és Fenyves Gábor zongoraművész. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A második világháború előtt több mint ezer zsidó élt Cegléden, ma már tízen sem vagyunk. A magyar zsidóság túlnyomó részét, majd 600 ezer embert hurcoltak vagonokba és vitték őket Auschwitzba és a többi megsemmisítő táborba, ahonnan igen kevesen tértek vissza. A ceglédi zsidókat a kecskeméti gettóból, a környező településekről (Kecskemét, Nagykőrös, Abony, Jászkarajenő, Törtei, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Soltvadkert) származó zsidókkal együtt deportálták két transzportban. A marhavagonokból összeállított szerelvények 1944. június 27-én és június 29-én hagyták el a kecskeméti vasútállomást. A két transzportban 5.413 zsidó volt, köztük a több mint 900 ceglédi is. A haláltáborokban válogatás nélkül gyilkolták meg a fiatalokat és az öregeket, a férfiakat és az asszonyokat, nem kímélték a gyermekeket és csecsemőket sem. Céljuk nem egyszerűen az egyes személyek sokaságának legyilkolása volt, ők a történelemben eleddig példátlan módon egy egész népet akartak véglegesen kiiktatni az emberiség sok ezer éves történetéből. Céljukhoz felhasználták a modern tudomány, a modern ipar eredményeit, nagyüzemi módon próbálták eltörölni a zsidóságot. A szövetséges csapatok előrenyomulása megakadályozta a budapesti zsidóság deportálását és nagyüzemi módszerekkel történő kiirtását, de a magyar nyilasok folytatták a tömeges kivégzéseket és csak a Vörös Hadsereg mentette meg a végpusztulástól a gettóba zárt szerencsétleneket. A felszabadult országban az iszonyú vérveszteséget szenvedett, többségében kiirtott zsidóság igyekezett megkeresni helyét, de ezt szinte lehetetlenné tették a kialakult körülmények, mert bár törvény született a magyarországi zsidóságot ért üldöztetés megbélyegzéséről és következményeinek enyhítéséről, de azt nem hajtották végre, a zsidó közösség kártérítési igényeit mind a mai napig nem elégítették ki, mert bár szavakban elítélték az antiszemitizmust, de amikor pogrom zajlott le az országban, azt nem követte a hatóságok határozott fellépése és többek között ezért is tízezrek vándoroltak ki az országból. A kommunizmus évei alatt az anticionizmus mezében jelentkező zsidóellenességtől eltekintve a nyilvános antiszemitizmus háttérbe szorult, de újult erővel tört fel 1989-et követően. A magyarországi zsidóság az elmúlt 4 év alatt keserű tapasztalatokat szerzett, nem várt méltatlan és alantas támadások érték és érik nap mint nap, a harmincas, negyvenes években használt szavak és mondatok hangzanak fel újra és újra, egyesek megkísérlik a közpénzekből fenntartott rádió és televízió sajnálatos segítségével a zsidókérdést a normális élet részeként feltüntetni, megint a zsidókat teszik felelőssé az ország bajaiért, ismételten megpróbálják kettéosztani a társadal-50
