Gergelyné Baktai Júlia (szerk.): Benedek Péter. Válogatás a festőről szóló irodalomból - Pest megyei múzeumi füzetek 11. (Szentendre, 1979)
Péter Imre: Benedek Péter parasztfestő útja
megbízták őt, hogy a Kossuth Múzeum részére fesse meg a „Táncsics szobát”, ahol tudtak róla a kultűrházban is, az elmúlt évben néhányszor modellt is ült, a képzőművész-körben, hogy így öt-tíz forinttal segítsék? „Éjszaka sokszor nem alszom, arra gondolok mi mindent tudnék én még megfesteni, tájképeket, embereket, megfesteném a „Toborzó”-t is — mondja Péter bácsi —, dehát nincsen vásznam, festékem, néha papírra is szeretnék festeni vízfestékkel, de a feleségem azt mondja, hogy még a vászonra olajfestékkel festett képért sem adnak sokat, mit érhet akkor a papírra festett kép”? Bűnül lehet-e felróni, hogy az asszony nem tudja: a kép értékét nem az anyag teszi, egy kis plajbászvéggel is lehet remekművet csinálni. Benedek Péter egyik lánya Pesten villamoskalauz, a másik a ceglédi állami gazdaság bérelszámolója. — A maguk életét élik, s úgy látszik nem sokra becsülik apjukat, talán szégyenük is tehetetlenségéért, úgyefogyottságáért. Egyes helyi kultúrfunkcionáriusok azt állítják, hogy „Benedek Péter már nem a régi”. Nagyon lassan fest, hetekig elpepecsel egy-egy képén. Ugyanakkor nem látják meg, ugyanakkor nem tudják megítélni munkája eredményét. Zsadon Miklós így fejezi be cikkét: „Mindezeket tudva, önkéntelenül vetődik fel a kérdés: összedőlne a művészeti célra beállított összeg kerete, ha Benedek Péter havonta néhány száz forint támogatást kapna. Egy kis vásznat, ecsetet, hogy megesthetné a régóta tervezett álmát, a „Toborzó”-t! Mi történnék, ha rendbe hoznák a lakását, hogy ne legyen penészes, vizes, lakhatatlan? Nem nagy igény ez és mégis boldoggá tenné élete végén ezt a sok kálváriát járt, boldogtalan népi tehetséget”. Miután visszajöttünk, jelentést tettünk a minisztériumnak. Bízunk benne, hogy Benedek Péter rövidesen komoly segítséget kap. Úgy értesültünk, máris felvették őt az idős képzőművészek nyugdíjüstájára. Ceglédi levelezőnknek hálásak lehetünk, mert megszólalt benne a társadalmi felelősségérzet és levelet írt szerkesztőségünkbe. A magunk részéről csak azt kívánjuk: a segítség adjon erőt Benedek Péternek elfelejtem a múlt sok sérelmét, hogy régi fényéhez méltó, megfiatalodott művészetével gazdagíthassa hazánk egyre fejlődő népi kultúráját. Művelt Nép, 1953. december 54
