Gergelyné Baktai Júlia (szerk.): Benedek Péter. Válogatás a festőről szóló irodalomból - Pest megyei múzeumi füzetek 11. (Szentendre, 1979)
Lyka Károly: A földmíves festőművész
Lyka Károly: A földmíves-festőművész Nem könnyű dolog kipreparálni az emberből és érintetlen hamvában tanulmányozni az ősi, kezdetleges tulajdonságokat. Egy ilyen kísérlet történt nemrégiben Benedek Péter „földmíves-festőművésszel”, aki rendkívüli érzéket és tehetséget mutatott, s akit azért nem engedtek semmiféle festőiskolába, nehogy a naiv vonások, amelyek műveire különleges bájt juttattak, az iskola, vagy mondjuk: a civilizáció hatása alatt veszendőbe menjenek. Benedek Péter tehát megmaradt a falujában, úgy élte életét, mint a többi falubeli, de szorgalmasan rajzolt és festett, a Faluszövetség pedig most mintegy száz művét kiállította a Nemzeti Szalonban. A kiállítás megható és nagyon érdekes. Benedek jobban járt, mint régi sorsosa, Kegyes József, aki szintén így kezdte, de aki aztán piktoroktól isellesettegyetmást, s a Nemzeti Múzeumban is tanulmányozta az „úri” festők munkáit. Közepes műcsarnoki kiállító lett belőle, különösebb érdekesség nélkül. Benedek Péter jobban járt, mert nagyon sokat őrzött meg abból a különös elfogulatlanságból, amely a nép minden szellemi alkotását jellemzi. Egy s más városi kultúrhatás ugyan rajta is mutatkozik, s kiderül, hogy őt sem lehetett tökéletesen elszigetelni, ez a hatás azonban nem feltűnő. A mód, ahogy az embereket és dolgokat nézi, egészen a népé. Annyira, hogy minduntalan eszünkbe jutnak a sárközi gyermekrajzok, eszünkbe jut a Néprajzi Múzeum pásztorművészeti gyűjteménye. Az utóbbiaktól Benedek nem stílusban, hanem tehetségének sokkalta jelentékenyebb nagyságával különbözik. Még egy igazi népi vonás van benne, amely legtöbbször veszendőbe megy a „városi” művészetben: a biztos ízlés, amely sohasem hagyja cserben s a magyar paraszt típusos erényével: 32
