Gergelyné Baktai Júlia (szerk.): Benedek Péter. Válogatás a festőről szóló irodalomból - Pest megyei múzeumi füzetek 11. (Szentendre, 1979)

Önéletrajz

őket, ha volt már egy pár. Rendeztem magamnak kiállítást. A bátyám meg az öcsém szerette elvinni a szomszédba a képeimet. Ott csodálkoztak rajta, hogy tud ilyeneket rajzolni az a Pétör, mikor sehova se jár? A fényképész átjött hozzánk, mert hallotta, hogy rajzolok. Megnézte egyik képem és azt mondta. „Magára nagy jövő vár”. Telt múlt az idő, harmados kukoricát vetettünk az öcsémmel. Egyszer kapálunk és belevágtam a kapát egy vaddarázsfészekbe, a vadméhek először az öcsémre, aztán meg rám szálltak. Úgy tele engedték a fejem fullánkkal, hogy csupa fehér lett a hajam. El is ájultam. Egy uszodi paraszt vitt haza a kocsiján, mondta a keresztapám, „no Pétör, nem fáj többet a fejed majd meglásd”. Nem is fáj a fejem akárhogy megfázok. Pedig kis híjjá hogy bele nem haltam. Apám egyszer a szolgabírónak elvitte megmutatni a Ferenc Jóska képemet. 17—18 éves lehettem ekkor. Az urak mindjárt megismerték, hogy kicsoda. Megkérdezték hogy milyen vallású vagyok. Mikor mondta hogy református, azt mondták hogy ez baj, mert ha katolikus volnék akkor az érsek úr mindjárt pártfogásába vett volna. Apám nagyon szerette volna, ha festőiskolába járok. Ezután a szolgabírótól hazajött és íratott egy kérvényt a főjegyzővel és a képeimmel együtt fölkúldték a kultuszmi niszterhöz. Visszajött azzal, hogy már korát múlta, szóval késő van. Pedig ha akarták volna nem lett volna késő. Úgy csináltak régebben az urak, hogy attól féltek, hogy valaki többet tanul és a tetejükbe ül. Akkor még az én koromban egész más volt. Nagyon el voltam keseredve, legalább a rajziskolába bejutottam volna. Azért festettem, rajzoltam tovább, hajtott a vérem, a vérembe vót. Nem tudtam miből áll a képzőművészet, mert akkor nem mertem vóna csinyáni. Egyszer kapágattunk a fődön és kijött a Kiss József, hogy menjek rögtön haza mert estére Pestre köll menni hadimunkára. Nem is tudtam mi az a hadimunka. Elmentem haza, anyám akkorra elkészítette a kosztot és többen mentünk föl Pestre hajóval. Anyám bánatos volt, apám izgatott.

Kiszátunk a hajóbul és mentünk a bizottság elé. Ottan a főorvos megvizsgált bennünket egészségileg, csak egyet küldtek vissza a Barsi Sándort, mert visszeres vót a lába. Otthon azért mindenfélit dolgozott vele, de az orvosnak beadta az ultit, hogy nem bír dógozni, pedig olyat mint én hármat földhöz vágott vóna.

10