Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása

21. ábra folytatása

tén csökkent elsősorban (21. ábra). A Duna mentén sok helyütt továbbra is 30—40% volt a részesedése. A hátság területén a régi Duna-medrek vizenyős, lefolyástalan laposai rögzítettek jelentős kiterjedésű réteket.

A következő 40 év alatt fokozatosan csökkent a rétterület (10,3%). Szembetűnő a Duna menti rétvilág összezsugorodása, ami már a folyószabályozás következményeként jelentkezett (21. ábra). Már ekkor is feltűnik magas rétarányávai az a két terület, amely a mai napig a Duna—Tisza közének rétben leggazdagabb helye maradt: a Bugyitól Kecelig, valamint Bocsátói Kiskundorozsmáig húzódó sávok.

1935-ig tovább csökkent a Duna mentének, Pest környékének, a Gödöllői-dombságnak, valamint Bácskának a rétterülete, elsősorban a belvízlevezetési munkálatok nyomán, másodsorban felszántások révén. Ahol a vadvizek továbbra is akadálytalanul borítják el a határt (Bugyi és Szabadszállás vidéke, Kiskundorozsma és Szeged környéke), ott megmaradtak a nagy kiterjedésű kaszálók. A Duna—Tisza közi rétek területi aránya (9,1%), jóval magasabb volt az országosnál (6,8%) (21. ábra).

A felszabadulás után tovább tartott a Duna—Tisza közén a rétterület zsugorodása, de aránya (6,5%) még mindig magasabb az országosnál (5,8%). Ügyszólván teljesen visszaszorultak a hátság Ny-i peremét szegélyező turjános

5*

67