Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
I. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdaságának természeti és társadalmi feltételei
A XVIII. sz. végétől a XIX. sz. derekáig tájunk mezőgazdaságában vezetőszerepet játszott az állattenyésztés, elsősorban a rideg szarvasmarhatartás. A szarvasmarha mellett a lótartás és a juhtenyésztés öltött jelentősebb méreteket. A XIX. sz. végén még mindig túlsúlyban volt a rideg állattartás, a szarvasmarha azonban már csak 55%-át adta a számosállatra átszámított állatállománynak. Emelkedett a lóállomány, erősen megcsappant a juhok részesedése, megindult a sertéstenyésztés fejlődése (14. táblázat). A XX. sz. első harmadában — néhány puszta kivételével — már istállózó vagy félrideg állattartás folyt a Duna—Tisza közén. A szarvasmarhatenyésztés elvesztette kiemelkedő szerepét. Amíg ugyanis az állattenyésztés vezető formája a rideg állattartás volt, a szarvasmarhaállomány számára a gyenge minőségű, de nagy kiterjedésű Duna—Tisza közi szikes és homoki legelők rendkívül kedvező lehetőségeket biztosítottak. A legelők feltörése nyomán fokozatosan esett a szarvasmarhatenyésztés színvonala, mivel az istállózó állattartás alapjául szolgáló szálastakarmánytermelés, különösen a homokhátságon, nagyon elmaradott volt. A szarvasmarhával szemben a Duna—Tisza köze kukoricatermő területén, a Bácskában s helyenként a Tisza mentén, magas színvonalra emelkedett a sertéstenyésztés, továbbá néhány körzetben a szemtermelésre támaszkodó baromfitartás. A felszabadulás után a hároméves terv végére talpraállt az állattenyésztés is, de a rákövetkező években számos helytelen gazdaságpolitikai intézkedés következtében éppen a belterjesebb ágazatok (sertéstenyésztés, baromfitartás), továbbá a szarvasmarhaállományon belül főleg a tehéntartás esett vissza. A legutóbbi években — a mezőgazdasági politika kijavítása nyomán — ugyanezen ágazatok fellendülése tapasztalható. * A művelésági és vetésterületi, valamint állattenyésztési adatok birtokában nagy vonalakban rekonstruálható az egyes időkeresztmetszetekben a főbb mezőgazdasági ágazatok közötti arány. A XVIII. sz. végén, amellett, hogy voltak olyan körzetek (Bácska, Gödöllői-dombság, Ordas—Foktő vidéke), ahol az állattenyésztés már a földművelés mögé szorult, mégis a Duna—Tisza köze egészét tekintve az előbbi volt a vezető ágazat. A rideg állattartás teljes mértékben természetes takarmánybázisra, a hatalmas legelő- és rétterületekre épült; számottevő takarmánytermelés egyáltalán nem volt. A további évtizedek során az arány egyre jobban eltolódott a növénytermelés javára, a szántó gyors térhódítása jelentősen csökkentette a rét és legelő területét, míg a szántóföldi takarmánytermelés továbbra sem nőtt 14. TÁBLÁZAT A számosállatállomány fajok szerinti százalékos megoszlása 1895—1957 között Számosállat 1895 1935 1954 1957 S zár vasmarh a 56,1 45,7 50,8 45,5 Ló...................26,3 30,5 28,0 28,0 Sertés .............13,8 21,4 16,5 22,6 Juh ...............3,8 2,4 4,7 3,9 Összesen.........100,0 100,0 100,0 100,0 55
