Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
I. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdaságának természeti és társadalmi feltételei
országszerte — így a Duna—Tisza közén is — általában egészséges irányú változások történtek a vetésszerkezetben. Emelkedett ugyan a kalászosok együttes vetésterülete, ez azonban a takarmánygabonák fokozottabb termelésének a következménye, a kenyérgabonák vetésaránya ugyanis csökkent. 1956 óta burgonyát és szálastakarmányt is többet vetnek a Duna—Tisza közén, ezzel szemben visszaesett az olajosok, különösen a napraforgó, továbbá kisebb mértékben a cukorrépa, valamint a zöldség- és rostnövények termelése. Az elmúlt 8 évtized folyamán tehát, amint ez a 12. táblázatról leolvasható, a vetésterület szerkezete határozott változáson ment át. A gabonafélék kizárólagos uralma nagyjából felszámolódott, helyet adtak az új ipari növények és szálastakarmányok számára. Rajtuk kívül a zöldség- és főzelékfélék is nagy területeket hódítottak el. A vetetten területek — a mezőgazdaság lassú, de kétségtelen belterjesedési folyamatával ellentétben — nem zsugorodtak, hanem növekedtek. A múlt században a pihentetett homoki szántók nagv része legelőként szolgált, ezért nem ugarként, hanem legelőként tartották nyilván. A legelőként hasznosított területekkel együtt azonban az ugar csaknem a szántó 1/5-ére terjedt ki. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor 1874—1935 között jelentősen csökkent az ugar, ill. a vetetlen terület; az 1950-es évek folyamán azonban újra megnőtt. Ezt a folyamatot a mezőgazdasági politikában elkövetett hibák indították meg. Az ellenforradalom után viszont a kormány helyes intézkedései nyomán megnövekedett a parasztság termelési kedve, és a vetetlen terület egynegyedére zsugorodott. A Duna—Tisza köze szántóterületének jelenleg évente mintegy 25%-át látják el szerves- ill. 8—10%-át műtrágyával. A szántóföld istállótrágyával való ellátottságának mértékét egyrészt a számosállatsűrűség, másrészt a szőlőterületek aránya befolyásolja. A Duna— Tisza közén mindkét tényező negatív irányban hat: alacsony az állattenyésztés színvonala, másrészt a kiterjedt szőlőterületek is jelentős trágyamennyiséget vonnak el. Ennek következtében a szántók a Duna—Tisza köze egész területén általában ritkán és nem elegendő mértékben kapnak trágyát. Különösen alacsony a szervestrágyázott szántóterület a Duna mentén, a Bácskai-lösztábla nagy részén, továbbá Nagykáta, Cegléd, Kecskemét és Csongrád tágabb vidékén. A műtrágyaféleségek felhasználása elsősorban a szocialista szektor szántóterületein jelentős. A Duna—Tisza köze szántóföldi termelésében az 1874—1957 között bekövetkezett szerkezeti változásokat más oldalról világítja meg a 13. táblázat, amely az 1874., 1935., 1955. és 1957. évekből — vetésterületi nagyság szerint rangsorolva — a mindenkori 16 legfontosabb növényt tünteti fel. A négy oszlop világosan mutatja azokat az eredményeket, melyeket a Duna—Tisza közi mezőgazdaság az elmúlt 80 év alatt az egyoldalú, szemtermelő gazdálkodásból a sokoldalú, belterjes növénytermelés felé vezető úton elért. A hat legnagyobb vetésterületű növény között 1874-ben még 5, 1935 óta pedig már csak 4 gabonaféle szerepelt. A szántóföldi termelés fokozottabb kiegyensúlyozottságát jellemzi az, hogy míg 1874-ben a szántó 96,2%-át, 1935- ben 93,1%-át foglalta el a 16 legelterjedtebb gazdasági növény, addig 1955-ben 53
