Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
I. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdaságának természeti és társadalmi feltételei
1. A BIRTOKVISZONYOK ALAKULÁSA A birtokviszonyokra vonatkozó adatok — községi szintre — meglehetősen késői időpontból, 1855-ből állanak először rendelkezésre, ezek is csupán a birtokszámra terjednek ki. A birtokkategóriákról, az egyes műveléságak birtokkategóriák szerinti megoszlásáról csak 1935-ben készült először községekre kiterjedő felvétel. Megyei adatokat részben az 1874-es (a birtokok számszerű megoszlása az egyes kategóriák között), részben pedig az 1895-ös (az egyes birtokkategóriák részesedése az összterületből) esztendőből hoztak nyilvánosságra, azonban az alsó birtokkategóriákat összevontan kezelték. A két felvétel tulajdonképpen csak együtt nyújt megfelelő képet a múlt század utolsó évtizedeire jellemző birtokviszonyokról. A megyei adatokból mérlegelés útján határoztuk meg az általunk körülhatárolt területen uralkodó birtokállapotokat. a) A birtokviszonyok változása 1855—1956 között részletesebb adatok híján az átlagos birtoknagyság alakulásával jellemezhető. Száz évvel ezelőtt az átlagos birtoknagyság 23,7 kh volt; Szeged, Baja és Vác területén, Géderlak— Fájsz vidékén, Kiskőrös, Tiszakécske, Monor, Kiskunlacháza és Aszód környékén ennél alacsonyabb, míg a nagybirtokos körzetekben (Pusztavacs, Peszéradacs, Soltszentimre, Bocsa, Gátér, Sándorfalva, Kisszállás) 1000 kh-nál nagyobb. A XIX. sz. utolsó évtizedében az átlagos birtokterület 18,4 kh-ra csökkent. 1000 kh felett már csak Puszta vacs, Peszéradacs és Kisszállás területén maradt az átlag. A homokhátságon a 20—50 kh-as birtokok uralkodtak, míg elsősorban Pest környékén, a Duna és Tisza mentén, Cegléd vidékén és a Bácskai-lösztáblán mindenütt 15 kh alá esett a birtokterület átlagos nagysága. 1935-ig továbbra is elsősorban a peremeken zajlott le nagyméretű birtokaprózódási folyamat (a Duna, Tisza és Tápió vidéke, Bácska, Pest környéke). Ezeken a területeken a Duna—Tisza köze egészére jellemző 8—9 kh-as átlag alatt maradt a birtoknagyság, míg a hátság középső részén 15—20 kh volt az átlagterület. 1956-ban az átlagbirtok — a tartalékföldeket és elhagyott birtokokat nem számítva -— 6,4 kh körüli volt, míg az előbbiekkel együtt számolva már csak 5,5 kh. Csaknem egész Pest megye területére a 3—4 kh-as törpebirtok jellemző, ugyanígy Kecskemétre, Szeged környékére és a kalocsai paprikaövezetre is. Magasabb —- 20—50 kh-as — átlagos birtoknagyság mindenütt nagyobb kiterjedésű szocialista gazdaságok jelenlétét jelzi (6. táblázat). b) A múlt század utolsó negyedében a Duna—Tisza köze mezőgazdasági birtokainak több mint kétharmada 5 kh-on aluli törpebirtok volt, további egyharmada 5—100 kh-as, a fennmaradó jelentéktelen százalék a e. táblázat 100 kh-nál magasabb birtokkategóriákba tartozott (1874). Ugyanakkor a törpebirtokok az összterületnek csupán 5%-át, az 5—100 kh-as kategóriákhoz tartozó gazdaságok 40%-át, a 100 kh-on felüli birtokok pedig 55%-át foglalták el (1895). 1935-ig a törpebirtokok száma tovább nőtt, területük pedig A gazdaságok számának, az átlagos birtoknagyságnak alakulása a Duna—Tisza közén 1855—1956 között Év Birtokszám A birtokszám emelkedése az 1855. évi átlaghoz képest (%) Átlagos birtoknagyság (kh) 1855 111 392 100 23,7 1895 143 904 129 18,4 1935 296 221 265 8,9 1956 502 157 450 5,2 43
