Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
I. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdaságának természeti és társadalmi feltételei
megkétszereződött. Az 5—100 kh-as kategóriához tartozó birtokok száma csökkent, területük mégis jelentősen növekedett. A 100 kh-on felüli nagybirtokok számszerűleg az összes birtokok 0,7%-ára, ugyanakkor az összterületnek még mindig 41,9%-ára terjedtek ki. Az 1956-os adatoknak a már tárgyalt két időpont viszonyait tükröző adatokkal való összehasonlításánál bizonyos problémák merülnek fel. 1956-ban ugyanis az összterületnek szintén jelentős hányadát nagyüzemi gazdaságok foglalták el, ezek azonban sem a tulajdonviszonyokat illetően, sem pedig a mezőgazdaságban betöltött gazdasági szerepük alapján nem azonosíthatók a korábbi nagybirtokokkal. Ha most mégis egymás mellé állítjuk a múlt század végi, ill. az 1935-ös, valamint az 1956-os birtokstatisztikai adatokat, ezzel csupán annak a kérdésnek megválaszolása a célunk, hogy az eltelt évtizedek során, az 1920-as kisméretű földreform, de legfőképpen az 1945-ös földosztás nyomán milyen eltolódások állottak elő az egyes birtokkategóriák között, azaz hogyan alakult a dolgozó parasztság tulajdonát képező földterület nagysága. A múlt század végi és az 1935-ös időpont között — 1920-ban ill. 1924- ben — földreformot hajtottak végre Magyarországon a parasztság földtelen tömegeinek lecsillapítása végett. Magyarország több mint 16 millió kh-at kitevő területéből mintegy 700 000 hold cserélt gazdát, azaz az ország területének 4,3%-a. Ez az arány a Duna—Tisza közén még alacsonyabb volt: az összterületnek csupán 2,9%-át érintette. E földreform jellegéről sok mindent elárul az 1935-ös birtokmegoszlás. A korábbi időponthoz képest a nagybirtok kétségtelenül vesztett súlyából, területe több mint 13%-kal csökkent, de a felszabaduló földterületnek csupán 40%-a osztódott szét 5 kh-on aluli birtokokra, 60%-a az 5—100 kh-as kategóriába olvadt bele, elsősorban a 20—40 kh-as birtokok számát szaporítva. Az 1945-ös földosztás után gyökeres változás állott be. A földterület 19%-a maradt állami kézen, nagyüzemi gazdaságok formájában (1935-ben még 42% volt a 100 kh-nál nagyobb birtokok területrészesedése). További 6,3% jut a 20 kh-on felüli birtokokra, amelyeknek nagy része kulák gazdaság. Tehát a 20 kh-on aluli birtokok (ide soroltuk a termelőszövetkezeti birtokokat is, melyek zömükben törpebirtokokból alakultak), amelyek 1935-ben az összterületnek még csak 33,6%-át foglalták el, a földosztás után annak 75%-ára terjeszkedtek ki. c) Mint már szó volt róla, 1935-ben a Duna—Tisza közén az átlagos birtoknagyság 8,9 kh volt. Ez az átlag azonban a csupán talpalatnyi törpebirtokok sokaságából, a törpe-, ill. kisbirtokok alacsony területi részesedéséből, továbbá a birtokok 1%-át sem kitevő nagybirtokok (100 kh felett) magas területi arányából adódott ki. Jóllehet a Duna—Tisza köze, egészét tekintve, nem tartozott jellegzetes nagybirtokos tájaink sorába, a 100 kh-nál nagyobb birtokok mégis a területnek csaknem 42%-át foglalták el. Ugyanakkor az 1 khnál kisebb birtokok képezték a gazdaságok 40%-át, a területnek viszont csak alig több mint 1,5%-át birtokolták; átlagos nagyságuk 1/3 kh volt. Hasonlóképpen kedvezőtlen képet mutatott a gazdaságok 1/3-át kitevő 1—5 kh-as kategória területi részesedése : területi arányuk 8,7%, átlagos nagyságuk 2,5 kh volt. Ha a műveléságaknak az egyes birtokkategóriákon belüli részesedését vizsgáljuk, azonnal szembetűnő a kis- ill. a nagybirtok néhány sajátossága. A szántó aránya a törpebirtokoknál volt a legmagasabb, majdnem 75%, míg 44
