Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

I. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdaságának természeti és társadalmi feltételei

13. ábra. Az 1 mezőgazdasági keresőre 14. ábra. Az 1000 kh mezőgazdasági tejutó szántóra redukált mezőgazdasági rületre jutó bérmunkások száma

terület községenként (1949)

adatokból a helyi munkaszükségletre próbálnánk következtetni, elég hamis kép rajzolódna ki, mert nyilvánvalóan a nagy kiterjedésű legelőkkel rendelkező vidékeken (Kunszentmiklós, Dunapataj és Kiskunhalas környéke) esett egyegy keresőre a legnagyobb (10 kh felett), míg a szőlővidékeken a legkisebb (6 kh alatt) terület.

Sokkal használhatóbb és jellemzőbb a munkaigényesség alapján szántóra redukált mezőgazdasági terület és a mezőgazdasági dolgozók viszonyának vizsgálata. Ez esetben szembetűnően kisebbek az eltérések a Duna—Tisza köze egyes részei között, azaz általában mindenütt hasonló kapcsolat áll fenn a munkaerőszükséglet és a keresők száma között. Egy-egy keresőnek átlag 6,3 kh szántóegységnek megfelelő területet kell megművelnie (13. ábra). Ez a terület csak néhány szőlő- és gyümölcstermelő körzetben emelkedett 8 kh, egészen ritkán 10 kh szántóegység fölé. Kis terület (6 kh-nál kevesebb) jut egy-egy keresőre néhol a főváros körül, továbbá Kiskunfélegyháza, ill. Kalocsa környékén. Ennek az az oka, hogy ezeken a vidékeken a szántóterület nagy részén zöldség- és főzelékféléket, ill. fűszerpaprikát termelnek, ezek a kultúrák pedig a szántó megműveléséhez átlagosan szükséges munkaráfordításnak többszörösét igénylik.

37