Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
V. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági körzeteinek vázlata
Ft-Ш 4 -5 OL ШЬ 5~m 6-TOL 7000-137. ábra. 1 kh szántóra jutó szántóföldi termelési érték (1957) 138. ábra. 1 kh szántó-, kert- [és 'szőlőterületre jutó növénytermelési érték (1957) a középső, hátsági területen, ismét más, sajátos mezőgazdasági kultúrák hordozói a peremterületek kötöttebb talajai. Túlnyomóan szántóföldi gazdálkodást (a szántó területi aránya 65% felett) folytatnak általában a Duna—Tisza köze peremvidékein, továbbá a homokhátságnak azokon a részein, ahol nagyobb kiterjedésű vályogfelszínek ékelődnek a laza homokkal borított térszínbe. Ezzel szemben a homokhátság nagy részén a szőlő- és gyümölcstermelés jut vezető (a szőlőterület aránya 10— 15% fölött), vagy legalábbis a szántóval egyenrangú szerephez. A szőlőművelés mellett — közgazdasági tényezők hatására — a főváros környékén, továbbá Kecskemét és Csongrád határában a kertkultúra is kiemelkedő jelentőségű. A Duna—Tisza közén kiterjedt rét- és legelőterületek is vannak. Jóllehet helyenként együttesen több mint 50%-át foglalják el a mezőgazdasági területnek, gyenge hozamuk miatt sehol sem alakult ki fejlett rét- és legelőgazdálkodás. Viszonylag kis területről lévén szó, a talajföldrajzi képnél sokkal egységesebbek az éghajlati vonások, bár néhány tényezőnek (csapadék, napsütés, bőösszeg, első és utolsó fagyos napok időpontja) már kis mértékű változása is határt szab egy-egy sajátos mezőgazdasági kultúra elterjedésének. A Duna—Tisza köze — az Északi-Középhegységhez simuló szegélyét kivéve — az Alföld két éghajlati körzetéből részesedik. Területének É-i két-302
