Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
IV. fejezet: Asztalos István: A mezőgazdaság gépesítése
szált takarmány szárításra való előkészítését a meglevő rendsodrókkal csak kb. három hét alatt lehet elvégezni. A rendsodrók kicsiny száma miatt még számos gazdaságban (nagykőrösi, felsőbabádi, kiskunsági, solti) rövidebb ideig tart a kaszálás, mint a szárításra való előkészítés, amely kb. 13—16 napot vesz igénybe. 6. BETAKARÍTÁS, SZÁLLÍTÁS A második munkacsúcs ősszel jelentkezik, amikor összetorlódik az őszi szántás, vetés, betakarítás és az ezzel kapcsolatos szállítás. Legnagyobb munka a kukoricatörés, melynek gépesítése azonban még nem megoldott. Ez annál inkább hátrányos, mivel a kapások közül a kukoricának legnagyobb a vetésterülete, így a legnagyobb munkát az igényli. Továbbá azért is hátrányos, mert ha betakarítása hosszabb ideig elhúzódik, késlelteti az őszi gabona elvetését. A kukoricaszár gyors betakarítása azért is szükséges, mert főleg silózva, alkalmas az állatállomány téli takarmányozására. Állami gazdaságaink azonban kevés kukoricabetakarító géppel rendelkeznek, és szártépő is alig néhány helyen van. A szártépőkkel rendelkező gazdaságok nem minden esetben a legnagyobb kukoricatermelők is. A bugaci, sződligeti, kátai gazdaság kukoricatermelését lényegesen meghaladja a garai, kiskunsági, cifrakerti és még számos gazdaságé, ez utóbbiaknak mégsincs szártépőjük. Állami gazdaságainkban a burgonyatermelés eléggé elhanyagolt. 1957- ben a gazdaságok 47%-ában nem termeltek burgonyát, ahol pedig termeltek, ott is kicsiny területen; vetésterülete a 200 kh-at sehol sem érte el. Mivel a termelés és így az igény viszonylag kicsiny, a betakarítás gépesítése sem előrehaladott. A gazdaságok 72%-ában nincs burgonyabetakarító gép. A meglevő gépállomány elosztása jónak mondható, mert általában azokban a gazdaságokban van ilyen gép, melyek a legtöbb burgonyát termesztik. A gépek számának a megoszlása azonban — legalább is az 1957-es évet tekintve — már nem ilyen kedvező. Az egy gépre jutó burgonyavetésterület egyes gazdaságok között igen eltérő. Vannak gazdaságok (tájói, taksonyi, városföldi), ahol nem éri el az 50 kh-at, de vannak olyanok is (nagykőrösi, mátételki), ahol meghaladja a 100 kh-at. A burgonyaszedővel nem rendelkező gazdaságokban, a bugaci kivételével, a burgonyavetésterület is kicsiny. A répabetakarítás gépesítésének fejlesztése már fontosabb, mert egyrészt ez már minden gazdaságot érint, másrészt pedig a répa vetésterülete az összes szántóból is nagyobb helyet foglal el. Ennek nagyobb fontossága némileg tükröződik is, mert répakiemelő gép a gazdaságoknak 34%-ában már van. A répakiemelők számszerű növelését indokolja az egy gépre jutó munkamennyiség. Takarmányrépából és cukorrépából együttesen egy gépre — a gazdaságok többségében — 90—160 kh jut, és ez azt eredményezi, hogy a betakarítás kb. 2—3 hétig elhúzódik. A répakiemelők hiányát az is mutatja, hogy több gazdaságban említésre méltó a répatermelés, még sincs betakarító gép. Ez különösen a cifrakerti, taksonyi, városföldi, hildpusztai, hosszúhegyi gazdaságban érezteti hatását, mivel a répával hevetett terület meghaladja a 90 kh-at. A lófogattal, ekével történő répakiemelés pedig igen lassú és nehézkes. A gépesítés fejlesztése tehát indokolt. A felsoroltakkal a betakarítás még nem fejeződik be, de ezek a legfontosabbak, a legnagyobb munkát igénylik, már a munka mennyiségénél fogva is. 297
