Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
IV. fejezet: Asztalos István: A mezőgazdaság gépesítése
Egy traktornak legtöbb földet a kecskeméti és a kiskunfélegyházi gépállomás körzetében kellene megművelni (több mint 150 kh-at). A munkák elhúzódását fokozza még az is, hogy homokon a gépek teljesítménye kisebb, viszont enyhíti a homoki gépállomások helyzetét a talajmunka megoszlása. Vagyis az őszi mélyszántás csak azokon a szántókon célszerű, amelyekbe az őszi vetések kerülnek. A homok többi részein előnyösebb a tavaszi munka. A gépállomány tehát végeredményben a homoki gépállomásokon sem kevés. Viszonylag sok szántó (125—150 kh) jut még egy-egy szántótraktorra a Duna völgyében a solti és bajai gépállomáson, továbbá a homokhátság D-i, DK-i részén elhelyezkedő gépállomásokon. A homokhátság Ny-i és É-i részén átlag körüli az egy traktorra jutó szántó mennyisége. A termelőszövetkezetek munkaterülete tehát a gépállomások traktorállományához viszonyítva kicsi, azonban ebben a tekintetben rövid időn belül nagy változások következhetnek be. A termelőszövetkezetek területe egy éven belül is megkétszereződhet, vagy többszörösére is emelkedhet, és ha a gépesítés fejlesztése nem tart lépést a mezőgazdaság e gyorsabb ütemű, nagyobb arányú átalakulásával, akkor lassúbb lesz a szocialista mezőgazdaság belterjesebb irányú, korszerű fejlődése. 2. ARATÁS A gépállomások számára a másik nagy munkacsúcs a nyári idény. A nagy munkák : aratás, cséplés, növényápolás, tarlóhántás összetorlódnak, e munkák gyors befejezését pedig sürgetőleg megkövetelik a Duna—Tisza köze természeti körülményei is. Igen magas a napsütéses órák száma, a nyári középhőmérséklet, a júliusi csapadék viszont csekély, és a kevés csapadék is egy-kót futózápor formájában hull le. A gabona beérése tehát gyors. Először a homokon érik be, kb. 8—10 nappal korábban, mint a vályogtalajokon. Ennek azonban előnye is van, mert lehetővé válik a gabonabetakarító gépek átcsoportosítása, előbb a homoki, majd pedig a vályogterületeken elhelyezkedő gépállomásokra. A szemveszteség elkerülése érdekében az aratás gyors munkavégzést igényel, szükségessé teszi a gépek alkalmazását, annál is inkább, mivel a termelőszövetkezetek munkaerőhiánnyal küzdenek. A gépi aratás szélesebb körű elterjedése a jövő feladata. A gabonából még mindig sokat (számos helyen felét vagy annál is többet) kézzel aratnak le, ugyanakkor a gépeket nem használják ki. A gépi aratás kiterjesztése tehát nem a gépek hiányán múlik, hanem az egyéb, már ismert körülmények gátolják. A Duna—Tisza közén 1957-ben a gabonabetakarító gépek (aratógép és kombájn együttesen) keveset voltak munkában, idénynormájuknak alig több mint felét végezték el. A gépek kihasználása legjobb a Duna völgyében, itt is elsősorban a solti és bajai gépállomáson (130. ábra). Kétségtelen, hogy a kötöttebb, sík talaj kedvez is a gépi munkának. Viszonylag jól kihasználják a gépeket a Bácskában és néhány homokon elhelyezkedő gépállomáson (Nagykőrös, Tiszakécske, Jakabszállás, Kiskunmajsa, Kiskundorozsma, Kistelek) is. Ezeken a homoki gépállomásokon azonban — Nagykőrös kivételével — nem sok gabonát aratnak géppel. Itt ugyanis kevés a kombájn és az aratógép, így egy-egy gépre több aratási munka hárult. A Duna—Tisza köze É-i és a homokhátság nagyobb részén egy-egy gép csak kis területről takarította be a gabonát. 283
