Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
IV. fejezet: Asztalos István: A mezőgazdaság gépesítése
Természetesen ez nem jelenti, hogy már jelenleg is ott a legkisebb a lósűrűség, ahol magas a termelőszövetkezetek aránya, mert a lótenyésztés alacsonyabb vagy magasabb színvonalát jelenleg még más tényezők befolyásolják. A lóállomány főként mint igaerő jön számításba, ezért a mezőgazdasági termelés szempontjából nagy jelentőségű a lótenyésztés ill. a lótartás. A mezőgazdasági munkákban a gépesítés mai fokán még nélkülözhetetlen a ló munkájának felhasználása. Tehát a gépesítés, a mezőgazdasági munkák végzésének vizsgálatakor a lóállomány nagyságát is szükséges számbavenni. A Duna—Tisza közén a területegységre számított lósűrűség lényegesen jobb az országos átlagnál (Id. III. fejezet). Amíg országosan 1000 kh szántóra hozzávetőlegesen 70 ló, vagyis 35 kétlovas fogat, addig a Duna—Tisza közén 40 kétlovas fogat jut. Tehát egy redukált kettős lófogatra jutó szántó mennyisége kevesebb az országos átlagnál. A Duna—Tisza közén egy lófogatra átlagosan 24 kh szántó jut. Az egyéni gazdaságokban ennél valamelyest kevesebb (22 kh), a termelőszövetkezetekben viszont lényegesen több (46 kh) (65. táblázat). A Duna—Tisza köze gépállomási körzetei között azonban a lósűrűség tekintetében lényeges eltérések fordulnak elő. Az eltéréseket több tényező is magyarázza. Az egyik sajátosság a kiterjedt tanya világ, amely legtöbb esetben nagyobb lósűrűséget rögzít. A nagyobb számú ló tartását a kisárutermelők áruszállítása, közlekedésének lebonyolítása indokolja. A másik ilyen tényező a nagyobb arányú zöldségtermelés ill. ezzel kapcsolatban a szállítás, a piacok elérése. Szépen megmutatkozik ez a Duna völgyében Kalocsa környékén, a homokhátság középső részén (Kecskemét, Jakabszállás, Kiskőrös gépállomási körzetek), továbbá a Tisza mentén Csongrádtól Szegedig, É-on pedig a Csepel-szigeten és Túra környékén (15—24 kh szántó jut egy lófogatra). Egyes homoki területeken, mint Kecskemét körzetében, a kiterjedt tanyatelepülési rendszerhez kapcsolódik a zöldségtermelés is, és ez már megmagyarázza, hogy a nehézkes takarmányozási viszonyok mellett is miért tartanak sok lovat. Sok körzetben megközelítőleg sem ilyen fejlett a lótartás, és a lovakra jutó szántóterület nagysága mélyen alatta marad (30—45 kh) a Duna— Tisza köze átlagának. Egy redukált kettős lófogatra legtöbb szántó területünk É-i részén, a fővárostól К-re és D-re elhelyezkedő körzetekben (Szentmártonkáta, Tápiószele, Abony, Nagykőrös, Bugyi, Kiskunlacháza, Kunszentmiklós) jut. E körzetekben tehát az átlagnál jóval több földet kell megművelni egy lófogatnak. A lósűrűség területi elhelyezkedésének vizsgálatánál megállapítható, hogy a Duna völgyében Kiskunlacházától D-re nagyobb a lovak arányszáma, mint a Duna—Tisza köze átlagában. Meglepő azonban, hogy a D-i, bácskai területen kevesebb a ló, ill. több szántó jut egy pár lóra, mint a Duna menti árterületen, annak ellenére, hogy a takarmánytermelésre a lehetőség megvan. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a D-i területen túlnyomó részben gabonát és kukoricát termelnek, jelentéktelen a zöldségtermelés, hiányzik a mindennapos piaci kapcsolat, de kétségtelen hatással van a sűrűbb gépállomáshálózat, a nagyobb számú gép alkalmazása, melynek következtében kisebb az igény a lófogatok munkájára. A homokhátságon a lófogatokra számított szántóterület nagysága nagy változatosságot mutat. Egyes gépállomási körzetek magasan a területi átlag felett, más körzetek pedig mélyen az alatt vannak. 18 Duna—Tisza köze 273
