Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

IV. fejezet: Asztalos István: A mezőgazdaság gépesítése

A gépállomások körzetében a szántó nagy részét (85,4%) az egyéni gazdálkodók birtokolják. Az egyéni gazdaságokban a gépeket természetesen csak korlátozott mértékben lehet alkalmazni. Itt tehát a lóállománynak sok­kal nagyobb a szerepe, amely meg is mutatkozik abban, hogy a lófogatokra jutó szántó nagysága lényegesen kisebb, mint a termelőszövetkezetekben. Ha az összállományból az egyéni szektor állományát vizsgáljuk, akkor kitűnik, hogy legjobb az ellátottság azokban a körzetekben, amelyekben összes­ségében is a legjobb. Ez természetes is, mivel a sűrűség alakulására a termelő­­szövetkezetek még nem nagy befolyást gyakorolnak. Legjobb a túrái és kis­kőrösi körzet helyzete, ahol közel 40%-kal kevesebb szántó jut egy lófogatra, mint az átlag. Nagyszámú ló áll még az egyénileg gazdálkodók rendelkezésére a csátaljai, bácsalmási gépállomások körzetében is. Egy lófogatra 20 kh szántó sem jut. 65. TÁBLÁZAT A szántó és a lófogatok szektorális megoszlása a gépállomások körzetében 1957-ben Gépállomás Az összes szántó szektorális megoszlása (%) Egy redukált kettős lófogatra jutó szántó (kh) tsz egyéni egyéb tsz egyéni és egyéb összesen Váchartyán ...........................6,2 85,0 8,8 40 23 27 Gödöllő ...................................5,0 78,5 16,5 53 24 25 Monor.......................................11,4 88,1 0,5 33 25 29 Bugyi .....................................9,8 86,5 3,7 65 26 37 Túra .......................................8,5 86,6 4,9 46 14 17 Szentmártonkáta...................10,1 88,4 1,5 40 26 31 Tápiószele...............................8,1 91,8 0,1 54 29 31 Abony .....................................17,7 78,5 3,8 56 44 45 Szigetújfalu ...........................13,6 77,1 9,3 30 21 23 Kiskunlacháza .......................10,4 86,7 2,9 30 47 38 К unszentmiklós.....................9,9 88,5 1,6 56 27 32 Solt............................................14,7 85,3 70 21 26 Kalocsa ...................................2,2 88,4 9,4 48 17 19 Dusnok ...................................10,7 82,8 6,5 44 18 19 Baja..........................................15,1 78,9 6,0 54 21 23 Csátalja ...................................7,2 89,3 3,5 58 15 20 Bácsalmás...............................12.3 87,3 0,4 60 19 23 Bácsbokod ...............................12,8 84,3 2,9 57 28 30 Borota .....................................14,2 82,5 3,3 50 30 31 Cegléd .....................................20,2 73,1 6,7 62 34 41 Nagykőrös...............................11,7 70,1 18,2 59 29 34 Kecskemét...............................17,9 82,1 — 62 21 24 Tiszakécske ...........................5,5 94,4 0,1 62 21 22 Kerekegyháza.........................6,6 90,3 3,1 55 25 27 Jakabszállás ...........................6,8 83,4 9,8 38 17 19 Kiskőrös .................................9.7 82,1 8,2 41 14 15 Kiskunfélegyháza...................15,1 84,5 53 26 29 Kiskunhalas ...........................11,2 77,8 11,0 47 18 19 Kiskunma jsa...........................6,9 92,4 0,7 44 22 26 Kiskundorozsma.....................6,8 92,3 0,9 33 17 17 Kisszállás.................................11,0 89,0 — 53 23 25 Kistelek .................................1,4 92,8 5,8 54 19 19 Sándorfalva.............................5,0 86,8 8,2 38 16 17 Csongrád .................................5,3 94,5 0,2 57 18 19 Duna—Tisza közén átlag . .10,1 85,4 4,5 46 22 24 274

Next

/
Thumbnails
Contents