Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

IV. fejezet: Asztalos István: A mezőgazdaság gépesítése

inkább jelentős, mivel a kapálás általában a legnagyobb dologidőre esik, és ezt a munkát gyorsan, a gyomok feltörésének időszakában kell elvégezni, mert a gyomosodás nagymértékben csökkenti a terméseredményeket. A szükséges gyors és többszöri kapálást csak gépekkel lehet elvégezni. A Duna—Tisza köze gépállomásai azonban erre nincsenek kellően felkészülve. Kevés az univerzál traktor és a függesztett kultivátor, amely nélkül jó növényápolási munkát végezni nem lehet, ezért igen gyakori a traktorvontatású lókapa használata.

A gépállomások gépállományának összetétele az utóbbi évek fejlődése ellenére eléggé egyoldalú : főleg csak a talajművelésre és az aratási munkák elvégzésére rendezkedtek be. Ez hátrányos azért, mert a Duna—Tisza közén nagy kiterjedésű az intenzív, nagy munkaerőt igénylő zöldség-, szőlő- és gyümölcstermelés. Főleg a szőlő gépi művelésének hiánya okoz sok nehézséget, mert az egy időszakban összetorlódott munkák miatt késedelmes a munkavégzés, és ez kihat a terméseredményekre is.

A gépállomásoknak fontos a szerepe a belterjesebb mezőgazdasági termelés megvalósításában. Tény az, hogy ma még külterjes növénytermelés folyik sok 10 000 kh olyan homokon, ahol szőlőket, gyümölcsösöket lehetne telepíteni. Sok ezer kh új szőlő és gyümölcsös telepítésére volna igény, de részben ez is a gépesítés kérdése. Szőlő alá ugyanis 70—80 cm mélyen kell forgatni a talajt, ami óriási munkát jelent. Kézi erővel egy kh rigolírozására kb. 110— 120 munkanapra van szükség, ugyanakkor a nagy, 80 lóerős lánctalpas traktor, ha naponta csak két kh-at forgat is meg, kb. 230 ember munkáját helyettesíti.

A Duna—Tisza közén azonban az igényekhez viszonyítva kevés az Sz-80-as traktor, mindössze 35 traktoregység van. Sz-80-as traktorral általában a homoki gépállomások rendelkeznek, de még itt is több helyen nincs gép a szőlő alá való forgatáshoz, ennek következtében nagyon lassú a homok belterjesebb, jövedelmezőbb hasznosítása. A sivár homok hasznosításának ill. megkötésének másik formája, az erdőtelepítés sem nélkülözheti a nagy teljesítményű erőgépek alkalmazását.

Az egész homokterületet azonban szőlővel és gyümölcsössel hasznosítani nem lehet. Az egyik legfontosabb feladat tehát a jóminőségű szántók megteremtése. Jelenleg az elegendő és kedvező csapadékeloszlású években elfogadhatók a terméseredmények, de aszályos években nagy a pusztulás, a növényzet tönkremegy, kisül. A homok megjavításának lehetőségére Eg érszegi Sándor kísérletei és eredményei adják meg a biztatást. Aljtrágyázással mély termőréteget kell kialakítani. E módszer lényege az alulról felfelé való talajjavítás. Az első szervesanyagréteget kb. 60 cm mélyen szőnyegszerűen kell teregetni kb. 1,5 cm vastagságban, ami kh-anként kb. 280 q trágyát jelent. A következő trágyázásnál ugyanígy kell teregetni, de már 12—15 cm-rel magasabban az előbbinél, majd ugyanígy feljebb egy harmadik réteget kell elteríteni.

Az ilyen módon trágyázott homoktalajok vízgazdálkodása erősen megváltozik. A trágyarétegek jelentős mennyiségű vizet fognak fel, és növekszik a két réteg közötti víztartalom. Nagymértékben javul a homoktalaj szerkezete is. E módszer helyességét igazolják a kétszeres, sőt sokszor ötszörös terméseredmények. A talajjavítás megvalósítása is részben gépesítési probléma. Az alsó két réteg forgatásához erős lánctalpas traktor és széles barázdát nyitó eke szükséges. Elkövetkezendő feladat tehát a homoki gépállomások felszerelése nagyteljesítményű erő- és munkagépekkel.

Nem elegendő azonban a gépesítést csak a növénytermelés oldaláról szemlélni. A mezőgazdasági termelés színvonalának fellendítéséhez, a termés267