Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
IV. fejezet: Asztalos István: A mezőgazdaság gépesítése
átlagok növeléséhez a gépesítés mellett feltétlenül szükséges az állattenyésztés színvonalának emelése is. Amíg ez hiányzik, amíg kevés a trágya, sokkal jobb termésátlagokat nem várhatunk kizsarolt, tápanyagokban szegény, szerkezetileg is leromlott talajainkról. Tehát fejleszteni kell a takarmánytermelést. A takarmány termelés növelésével nő a munkaerőigény, a betakarítási szükséglet. A takarmány tápértékének megóvása (amely számos körülménytől függ : a növény korától, az időjárástól, a kaszálás időpontjától, a szárítástól, a raktározástól stb.) érdekében is nagy szükség van a gépesítésre. A kaszálási időszak a legnagyobb dologidőre esik, emiatt gyakran elcsúszás van és a kaszálás nem az optimális időszakban történik, amely igen rövid : kb. 8—10 nap. Ha késik a kaszálás, nő ugyan a szálastakarmány tömege, de tápértéke csökken. Hasonló a helyzet a szárítással is. Minél tovább tart a száradás, annál nagyobb a tápanyagveszteség. A gépi takarmánykaszálásra a gumikerekes traktorok alkalmasak. A vaskerekes tönkreteszi a növényt. Szükséges alkalmazni a rendsodrókat is, mert ezzel nagymértékben lehet megóvni a tápanyagokat, nem is számítva azt, hogy a forgatásból mennyi munkaidő és munkaerő szabadul fel. Ennek a fontos feladatnak azonban a Duna—Tisza közi gépállomások nem tudnak eleget tenni. Ugyanis a gépállomásokon levő traktoros fűkaszák mennyisége a szükséglet kielégítésére egyáltalán nem elegendő. így a legtöbb helyen nem is érvényesülhet a gépi kaszálás előnye, amely nemcsak a gyors munkavégzésben nyilvánul meg, hanem kihatással van a további termőképességre is. Kézi kaszálással kicsiny tarló marad vissza, tehát nagyobb a lekaszált tömeg, de így a talajfelszín jobban ki van téve a tűző nap szárító, nedvességet párologtató hatásának, s a talaj kiszáradásával csökken a sarjadzási képesség. Ezzel szemben a gépi kaszálás alkalmazásával a nagyobb tarló miatt ugyan valamivel kisebb a hozam, de az bőven megtérül a következő kaszáláskor. A gépállomásoknak azonban kaszáláson kívül még számos feladata volna a a rétgazdálkodás területén, amit azonban nem tudnak kellően megoldani. Többek között ilyen a rétek tavaszi hengerezése. Ugyanis a rétek felfagyásának veszélye minden esztendőben fennáll. Kora tavasszal nagyok a hőmérsékleti ingadozások, ennek következtében a talaj egyrészt felmelegszik és kitágul, másrészt lehűl és összehúzódik. Ez a gyakori térfogatváltozás elszaggatja a gyökereket, és a tavaszi szél, napsütés kiszárítja a gyepet. Ilyen esetben a védekezés módja a nehéz síma hengerrel való meghengerezés. Ez főleg a homoktalajú körzetekben okoz problémát, mivel itt a nagyobb munkák tavasszal vannak, és a homoki gépállomások nagyobb része kevés hengerrel rendelkezik. Nagy szükség volna az állomásokat kellő számban rétboronával ellátni. Ennek hiánya mindegyik körzetben nehézséget okoz. Gyakori jelenség, hogy a rét talaja tömődött, cserepes, a levegőtől elzárt. Ilyen körülmények között a növényzet csak sínylődik. A sarjadzás előtt a rétborona használata biztosítja a nagyobb szénahozamot. Szükséges a használata a trágyázás, vagy foltokban a fűmag felül vetése után is. A gépállomások munkája nélkülözhetetlen a rétek feltörésénél is. Itt az erős talajellenállást csak a traktorok erejével lehet legyőzni. A rét javításnak ez a legradikálisabb, de egyben leghasznosabb módszere. Az elöregedett, sokszor értéktelen gyep helyett újra vetéssel dús növésű, jó minőségű kaszálót kaphatunk. A Duna—Tisza közi gépállomások nincsenek felkészülve a helyes rétgazdálkodás megoldására, nagyon gyenge a takarmánytermelés gépesítése. 268
