Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
IV. fejezet: Asztalos István: A mezőgazdaság gépesítése
IV. FEJEZET A MEZŐGAZDASÁG GÉPESÍTÉSE A) A GÉPÁLLOMÁSOK TERÜLETI ELHELYEZKEDÉSE A szocialista mezőgazdaság előtt igen nagy feladat áll: újjászervezni, továbbfejleszteni, új, tudományosabb alapokra helyezni a mezőgazdasági termelést. A belterjesség fokozása természetesen nem oldható meg a kisárutermelés keretein belül. A kisárutermelő munkája, ahogy Mabx mondja ,,. . . meg van fosztva a termelékenység objektív — társadalmi és anyagi — feltételeitől.” A termelékenység egyik objektív —- anyagi — feltétele a mezőgazdaság gépesítése. Hazánkban 1948-ban kezdtük meg a gépállomások szervezését. Azóta a Duna—Tisza közén számos gépállomás létesült. Számuk 1954-ben 56 volt, ami 1957-re 34-re csökkent. A 22 gépállomás azért szűnt meg, mert áttértek az önálló vállalati gazdálkodásra, s ezek az állomások nem rendelkeztek elegendő területtel, géplétszámuk kicsi volt és magas önköltséggel dolgoztak. A megszüntetett gépállomások azonban megmaradtak brigádszállásoknak, és így, ha a munka mennyisége és folyamata megkívánja, könnyen átszervezhetek ismét önálló gépállomásokká. Az egyes gépállomások közötti jelentős nagyságbeli eltérések azonban ma is fennállnak (123. ábra). A kicsiny gépállomások összevonása következtében természetesen az átlagos nagyság növekedett. Míg 1954-ben a Duna—Tisza közén egy gépállomás összes területének átlagos nagysága kereken 37 900 kh volt, addig 1957-ben ez felemelkedett 61 600 kh-ra. Áz egy gépállomásra jutó átlagos erőgép-számban még nagyobb a különbség : 22 db-ról felemelkedett 48-ra. Természetesen ez nemcsak a gépállomások összevonásának, hanem a gépesítés fejlesztésének, a traktorállomány növelésének is a következménye. Ä gépállomási hálózat tehát megritkult, gyakorlatilag azonban a brigádszállások fenntartása révén a régi hálózat sűrűsége megmaradt, a munkaterületek megközelíthetőségében változás nem következett be. A gépállomások elhelyezkedésénél elegendő, ha az összes szántó területi megoszlását vizsgáljuk — a szocialista szektor jelenlegi arányának értékelése nem feltétlenül szükséges —, mert a gépállomások elhelyezkedése, legalábbis nagyobb részben, hosszú időre adott, és helyük megváltoztatása nagyon költséges lenne. A mezőgazdaság fejlődésének iránya pedig a mezőgazdaság szocialista átszervezése, melynek végeredménye az, hogy az összes föld, szántó a kollektív gazdálkodás keretébe fog tartozni, és az összes szántó megművelése a gépállomások feladata lesz. Létük még akkor sem válik feleslegessé, ha a kollektív gazdaságok saját gépállománnyal rendelkeznek, ha a mezőgazdasági munkák többségét saját gépeikkel végzik el. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlődésével a gépállomány növekedésének lépést kell tartania, anélkül hogy a gépállomás 17 Duna—Tisza köze 257
