Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete

122. ábra. A pulykatenyésztés területi elterjedése. 1 pont — 60 pulyka

ban, országosan 1,1%, a Duna—Tisza közén pedig megközelíti a 2%-ot. Tehát a lehanyatlott pulykatenyésztésnek még mindig egyik legfontosabb területe a Duna— Tisza köze.

A háború előtt kialakult körzet határai azonban már elmosódtak, ill. a megcsökkent állomány a községek szerint egyenletesebben oszlik meg, de az intenzívebb tenyésztési körzet ma is fellelhető; igaz, nehezebb az elhatárolása és sokkal kisebb a sűrűsége (122. ábra). Legnagyobb arányú tenyésztés Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza és Kiskunmajsa városokban és e városok környékén folyik, számszerűleg itt van a legtöbb pulyka, és 1935-höz viszonyítva is itt maradt meg legnagyobb arányban, kb. 50—65%-ban.

Területünk többi részén a pulykatenyésztés változásának — gyarapodás vagy csökkenés — jelentősége már kisebb, mivel az állomány kicsi volt, és szám szerint ma sem közelíti meg a pulykatenyésztő körzet állományának nagyságát. Elhanyagolni azonban mégsem lehet, mert mutatja a tenyésztés területi kiterjedését, a vályogterületekre való behatolását. Ez tapasztalható a Duna menti árterületen (kalocsai, bajai járás) és a Bácskai-lösztáblán (bácsalmási járás). Az utóbbi évek kiemelkedő fejlődését bizonyítja, hogy 1957-ben 75—350%-kal több a pulyka az említett területeken, mint 1954-ben, sőt meghaladja az 1935-ös létszámot is.

Számos községben a harmincas évek közepén még nem volt pulykatartás; ma már szinte kivétel nélkül megtalálható ez a baromfiféle. Tehát a Duna—

255