Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
Tisza köze D-i részén tenyésztése kiterjedtebb és területi sűrűsége kiegyenlítettebb lett. A Duna—Tisza köze É-i részén, a főváros környékén a pulykatenyésztés mindig elmaradott volt, és száma ma sem jelentős. 1935-ben a ceglédi járás kivételével a többi hét járásban összesen csak annyi pulyka volt, mint egyedül Kiskunfélegyházán, és ennek a kicsiny létszámú állománynak is 1957-ben alig háromnegyed része található meg. A tenyésztés fellendülése is lassú; az elmúlt három év alatt még a 20%-ot sem érte el a számszerű növekedés. A pulykatenyésztés is nagyobb részben (82,1%) az egyéni gazdaságokban történik, de mégsem olyan egyoldalúan, mint a többi baromfifélénél. A szocialista szektor állománya is számottevő, elsősorban az állami gazdaságokban van belőlük sok, az összesnek 16,6%-a, a termelőszövetkezetek pedig 1,3%-kal részesednek. A termelőszövetkezetekben jelentősebb pulykatenyésztés csak a Duna—Tisza köze középső és D-i részén (kiskunfélegyházi, kecskeméti, kiskunhalasi, bajai, bácsalmási járás) van. Ezen a területen az összállományból való részesedés átlag fölötti, és jelentősége a termelőszövetkezetek baromfitenyésztésében is kiemelkedik. Ennél sokkal fontosabb az állami gazdaságok pulykanevelése, amit mutat az összállományból való magas részesedés. A gazdaságoknak azonban csak a 25%-ában tenyésztik ezt a baromfit, legtöbbet a bácsalmási járásban (katymári, bácsalmási állami gazdaság). Itt van az állami gazdaságok pulykáinak közel 54%-a. Az állami gazdaságok baromfitenyésztésében a pulykának sokkal nagyobb a szerepe, mint az egyénileg gazdálkodóknál vagy a termelőszövetkezetekben. A teljes baromfiállománynak több mint egyötöde (21,3%-a) a pulyka. Ez azonban nemcsak azért figyelemre méltó, mert sokat tudnak piacra adni, hanem azért is — és ez még fontosabb —, mert tenyészanyagot nevelnek, amely alkalmas a pulykatenyésztés általános fellendítésére. A baromfitenyésztés fellendülése tehát általános. Az elmúlt három év alatt több mint 40%-kal növekedett az állomány, és ma már nagyjából eléri a harmincas évek közepének baromfilétszámát. A Duna—Tisza közén kiemelkedő volt a baromfitenyésztés, amelynek valamennyi terméke (tojás, hús, zsír, toll) mindig keresett cikk volt mind a hazai, mind a külföldi piacokon. Ezt a szükségletet a törzsállományból és az évi szaporulatból — amely átlagosan a törzsállománynak négy-ötszöröse — fedezték. A baromfivágások nagyjából feles arányban egyrészt a lakosság helyi szükségleteinek kielégítésére, másrészt a községekből kiszállításra történnek. A feldolgozó üzemek által felvásárolt baromfinak általában kb. egyharmada a hazai fogyasztásra, a többi pedig a külföldi piacokra kerül. Természetesen ez az arány nem állandó, mert nemcsak a külföldi kereslet, a hazai szükséglet, hanem a minőség is befolyásolja. A továbbiak során feltétlenül szükséges a baromfitenyésztés jelenlegi állapotának megváltoztatása, ill. megjavítása. Növelni kell a pulyka és a víziszárnyasok tenyésztését, az összállományon belüli arányukat. A fejlődést számos tényező segíti. Működnek baromfikeltető állomások (Kiskunhalas, Aszód). A baromfi minőségi megjavításán munkálkodik több tan- és állami gazdaság (gödöllői állami baromfitenyésztő tangazdaság, továbbá a bugaci, katymári, ásotthalmi, tájói, felsőbabádi, kiskunsági, bácsalmási állami gazdaság). A további fejlesztéshez azonban nélkülözhetetlen a hizlaláshoz szükséges takarmányalap és a jobb értékesítési lehetőségek megteremtése is. 256
