Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete

kezetek árubaromfitenyésztő jellegét — amely azonban alacsony színvonalú — az is alátámasztja, hogy a közös állománynál lényegesen nagyobb a háztáji gazdaságokban megtalálható baromfilétszám, ami bőven kielégíti hússal, tojással stb. a termelőszövetkezeti tagok szükségleteit. A háztáji gaz­daságokban van az összes baromfinak 5,3%-a, a tyúknak 5,1%-a, a lúdnak 6,6%-a, a kacsának 7,5%-a és a pulykának 7,3%-a. Termelőszövetkezeteinkben a baromfitenyésztésnek ilyen elhanyagolása káros jelenség, mert ennek fontos jövedelmi forrásnak kellene lenni, különö­sen most, amikor még mindig nagy a takarmányhiány, alacsony színvonalú és kicsi az egész állattenyésztés. A baromfiállomány összetétele azonban — amire már az előbbiekből is következtetni lehet — kedvezőbb, mint általában, mert itt csak 67% a tyúkféle, és magasabb a lúd, kacsa, pulyka részesedése. Az állami gazdaságokban már több a baromfi, de még így is alig haladja meg az egy százalékot (1,2%). Az állomány összetétele jobb, mint az egyéni gazdaságokban, de rosszabb, mint a termelőszövetkezetekben. Itt főleg a pulykatenyésztés emelkedik ki: a baromfiállománynak 21%-a. A tyúk ará­nya 77%. a) Tyúktenyésztés A baromfifélék közül az elmúlt időszakban számbelileg legtöbb volt a tyúk, és ma is ez a legnagyobb létszámú, a teljes baromfiállománynak 91%-a. Természetesen a tojástermelés szempontjából elsősorban a tyúk jöhet számí­tásba. Egy tyúk a Duna—Tisza közén évente átlagosan kb. 90—100 tojást tojik. A lakosság mindennapi tojásszükséglete és a tyúk könnyű tartása követ­keztében elsősorban az egyénileg gazdálkodók körében széleskörű a tenyész­tése. Az összállománynak nagy része, 98,9%-a az egyénileg gazdálkodók, a termelőszövetkezeti tagok háztáji gazdaságaiban és nem mezőgazdasági fog­lalkozásúak birtokában van. A szocialista szektor állománya igen kicsi. A ter­melőszövetkezetek mindössze 0,1%-kal, az állami gazdaságok pedig 1%-kal részesednek az összesből. Az a körülmény, hogy a tyúk a napi szükségletek — tojás, hús — kielé­gítésére szolgál, indokolja tenyésztésének általános jellegét, és így nem is ala­kultak ki olyan körzetek, melyek között számbelileg lényeges eltérések lenné­nek. Természetesen ez nem jelent teljes egyöntetűséget, mert számos telepü­lésben nagyobb arányú a tenyésztése. Számszerűleg a legtöbb tyúkot a nagyobb városokban (Kecskemét, Cegléd, Kiskunfélegyháza, Csongrád, Nagykőrös, Kis­kunhalas, Szeged) tenyésztik. Ugyanez volt a helyzet 1935-ben is (119. ábra). Az elmúlt években — 1954 és 1957 között — a tenyésztés fellendülése általá­nos, de különösen kiemelkedik a fővárostól D-re, DK-re fekvő terület (rác­kevei, dabasi, monori járás) és a Duna—Tisza közének D-i része (kalocsai, kis­kőrösi, bajai, kiskunhalasi, szegedi járás és Csongrád környéke). Ezeken a terü­leteken 50—85%-os a növekedés, míg területünk többi részén 40% alatt marad a gyarapodás aránya. A Duna—Tisza közén 1957-ben átlagosan 42%-kal több a tyúk, mint 1954-ben. A termelőszövetkezetekben említésre méltó tyúktenyésztés inkább csak a Duna—Tisza közének középső és D-i részén van, a ceglédi, kiskunhalasi, kiskunfélegyházi és a bajai járásban, de megközelítőleg sincsenek kihasználva még itt sem a tenyésztésben rejlő gazdasági lehetőségek. Az állami gazdaságok 249

Next

/
Thumbnails
Contents