Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
F) AZ ÁLLATÁLLOMÁNY TRÁGYATERMELÉSE A mezőgazdasági termelés fellendítése, a termésátlagok növelése kellő trágyázás nélkül lehetetlen. A szervestrágyázás nagy jelentősége annál inkább kiemelkedik, mivel talajaink erősen kizsaroltak, tápanyagban, szervesanyagban szegények. A Duna—Tisza köze trágyaellátottsága igen rossz. Az összes szántóra szükséges trágyamennyiségnek csak alig több mint a fele van meg. Az alacsony trágyatermelésnek főleg az az oka, hogy kicsiny a számosállatsűrűség, az összes számosállatból kevés a szarvasmarha, amely a legtöbb trágyát szolgáltatja, továbbá főleg a terület középső nagyobb részén, a kiterjedt legelőkön magas a legeltetés aránya, amely nagy trágya veszteséget okoz. Veszteség azonban más oldalon is mutatkozik. A helytelen és korszerűtlen trágyakezelés következtében az állatállomány által megtermelt egyébként is kevés trágya sokat veszít tápanyagtartalmából. Sokszor valóságos szemétteleppé válik, az eső kilúgozza, a napsütés kiszárítja a szántók értékes tápanyag-utánpótlását. Ilyen körülmények között gyakori jelenség, hogy a földek már csak értékben erősen megcsökkent szervesanyag-utánpótlást kapnak. Trágyagazdálkodásunk is jellemzi a gazdálkodás korszerűtlenségét, az új agrotechnikai elvek alkalmazásának hiányát. Tehát ebben a tekintetben is tovább kell lépni. A trágyatermelés növelésének szükségességét több tényező is indokolja. Jelenleg a szántóföldi növénytermelés termésátlagai igen alacsonyak, és ezt feltétlenül növelni kell, de a kevés trágya erősen korlátozza ennek a lehetőségét. Szántóinkra ugyanis legalább minden 4 évben 120—140 q szervestrágyát kellene juttatni, ami 30—35 q-ás évenkénti mennyiséget jelent. Ezt a mennyiséget a jelenlegi állatállománnyal megtermelni lehetetlen. A Duna—Tisza közén a községek 33%-ában a szükséges trágyamennyiségnek fele sincs meg. A települések 40%-ában 50—60%-ig, további 23%-ában pedig 60—80%-ig biztosított csak a szántók termőerejének istállótrágyával való növelése. Áz igények teljes, 100%-os kielégítése a községeknek mindössze 4%-ában lehetséges. Ezek alapján a Duna—Tisza köze trágyaellátottsága igen rossznak mondható. Felesleggel csak néhány község (1,5%) rendelkezik. Ezekben a helységekben (Ácsa, Csővár, Gyón, Sződliget) az 1 kh szántóra számított évi trágyatermelés a 35 q-t meghaladja. A Duna—Tisza köze az ország egyik legfontosabb szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermelő tája. Az pedig közismert, hogy a szőlő, gyümölcs, zöldség trágyaigénye magasabb, kb. kétszerese a szántók szükségletének. Az öntözéses gazdálkodás is több trágyát követel. Ilyen körülmények között a trágya megfelelő felhasználása, helyes elosztása sok gondot okoz. Istállótrágyával a talajerő-visszapótlásnak csak egy részét lehet megoldani, s a tőzeg felhasználása is csak részben és időlegesen pótolja a hiányt. A Duna—Tisza köze mezőgazdasága már arra sem számíthat, mint eddig, hogy az ország más részéből, főleg a Tiszántúlról kapjon trágyát, mert a mezőgazdaság fejlődésével a készletek ott is felhasználásra kerülnek. A trágyatermelés növelése nélkül a mai termelési színvonal is alig tartható fenn, ugyanakkor további belterjesedési folyamatnak kellene bekövetkeznie. A nagymérvű szervesanyaghiányt még súlyosbítja a hatalmas kiterjedésű homokterület fokozottabb igénye. A homok közismerten ,,trágyafaló”, benne a szervesanyag igen gyorsan elbomlik. Ennek ellensúlyozására a homoki 16 Duna—Tisza köze 241
