Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
b) Az állattenyésztés helyzete a Jcözös gazdaságokban Szarvasmarhatenyésztés A termelőszövetkezetek szarvasmarhatenyésztésének fejlődésétaz 1956-os ellenforradalmi események erősen visszavetették. 1957-ben az 1954-es létszámnak mindössze 70%-a van meg. Legnagyobb létszámcsökkenés a Duna—Tisza köze DNy-i része (kalocsai, bajai, bácsalmási járás) termelőszövetkezeteiben következett be. Az állomány általában csak fele a 3 évvel előbbinek. A főváros környékén számos járásban (gödöllői, monori, aszódi, ceglédi) kisebb volt a veszteség; az 1957-es szarvasmarhaállomány az 1954-esnek mintegy 85— 95%-a. Hasonlóan megmaradt az állomány nagyobb része, 70—80%-a a homokhátságon is. A termelőszövetkezetek szarvasmarhatenyésztése az ötvenes évek első feléhez viszonyítva javult. Megmutatkozik ez a nagyobb számosállatsűrűségben, tehénarányban, az összes számosállatból való magasabb részesedésben. A Duna—Tisza köze szarvasmarhatenyésztésének egészéhez viszonyítva azonban még mindig erősen elmarad a termelőszövetkezetek tenyésztése. Mutatja ezt az a körülmény is, hogy amíg a termelőszövetkezetek szántó-, rét-, legelőterülete közel 9%-kal részesedik az összes mezőgazdasági területből, a szarvasmarhaállomány részesedése alig haladja meg az 5%-ot. Az eddigiekből már kiderült, hogy a Duna—Tisza közén az átlagos szarvasmarhasűrűség is mélyen az országos átlag alatt van, tehát a tenyésztés állapota egészében is kedvezőtlen. Különösen vonatkozik ez a termelőszövetkezetekre. A sűrűség — tehát az 1000 kh mezőgazdasági területre számított szarvasmarha számosállat — legkedvezőbb a Duna—Tisza köze É-i részén, a főváros környékén (váci, aszódi, gödöllői, monori, ráckevei járás): 60—85 számosállat, továbbá D-en a bácsalmási járásban. Az évelő szálasok vetésterülete e járások termelőszövetkezeteiben a Duna—Tisza közi termelőszövetkezetek átlagát meghaladja. E járások termelőszövetkezeteiben viszonylag legintenzívebb a szarvasmarhatenyésztés. Az istállózó állattenyésztés a jellemző, a rét- és legelőterületek kiterjedése kicsi, a szántóterület nagyságának csak töredéke. Tehát a főváros közelsége, D-en pedig a kitűnő mezőgazdasági (takarmány) termelési lehetőségek éreztetik hatásukat a termelőszövetkezetek szarvasmarhatenyésztésében is. A Duna—Tisza köze középső részén (kecskeméti járás), a Duna menti árterületen (dunavecsei, kalocsai járás területén) a szarvasmarhatenyésztés igen elhanyagolt. Az 1000 kh mezőgazdasági területre számított sűrűség nem éri el a 40-et sem. Ez következik abból is, hogy a takarmányalap is a leggyengébb. A talajviszonyok következtében ■— a kalocsai járás kivételével — a takarmánytermelési lehetőségek nem kedvezőek, és rosszak a legelők is. A tenyésztést főleg a külterjesebb tartásmódra alapozták, mert jelentős rét-, legelőterülettel rendelkeznek, melyek azonban minőségüknél fogva lényegesen nagyobb számú állat eltartására nem képesek. Természetesen javításukkal a tenyésztés növelésének a lehetőségei nagyban fokozódnának. A Duna—Tisza köze többi részén — a főváros környékén és a homokhátság K-i részén — a szarvasmarhasűrűség 40—60 között váltakozik. A tenyésztés általában alacsony színvonalú. Az évelő szálasok termelése kevés. A rétek és legelők kiterjedése ugyan a homokhátságon tekintélyes, de rossz minőségük miatt lényegesen nem járulnak hozzá a takarmányalap növeléséhez. 226
