Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
számosállatból olyan magas, hogy az állattenyésztés szerkezeti vizsgálatánál egyáltalán nem lehet elhanyagolni. Ezt még inkább indokolja az a körülmény, hogy számos helységben három-négyszerese az országos átlagos részesedésnek. Az állattenyésztés fejlődésével a juhtenyésztés növekedésére is lehet számítani, szám szerint és minőségileg egyaránt. Ezt indokolja a textilipar növekvő gyapjúszükséglete. D) AZ ÁLLATÁLLOMÁNY SZEKTORÁLIS MEGOSZLÁSA A mezőgazdasági termelés belterjesebb irányú fejlesztésének egyik alapvető feltétele a nagy táblák kialakítása, a nagyüzemi mezőgazdaság megteremtése. Csak a korszerű, gépekkel jól felszerelt nagyüzem képes megtermelni annyi árumennyiséget (élelmiszer, ipari nyersanyag), amennyit az emelkedő életszínvonal mellett a népgazdaság szükségletei igényelnek. A rendszeres bővített újratermelésre a kisárutermelés, a kisparaszti gazdálkodás nem képes, a gazdaságok fejlesztésének lehetőségei igen korlátozottak, mert azok nem rendelkeznek a termelés fejlesztéséhez szükséges anyagi alappal. A jól működő nagyüzem fölénye vitathatatlan. Itt a belterjesebb irányú fejlődés minden lehetősége adva van, és ha gazdálkodása eléri a kellő színvonalat, vonzó hatása kétségtelenül erős az egyénileg gazdálkodó parasztságra. A nagyüzemi gazdálkodás kialakításának legfontosabb feladata a mezőgazdasági termelőszövetkezetek szervezése, hiszen ezek foglalják majd magukba az ország sokszázezer parasztgazdaságát, a paraszti lakosság millióit. Ha a termelőszövetkezetek méretei (földterület nagysága, tagok száma) még kicsik is, de az idő a fejlődő újnak dolgozik. Ezt a fejlődést a termelőszövetkezetek jó gazdálkodással, az átlagosból kiemelkedő termelési eredményekkel gyorsíthatják meg. A magasabb színvonalú belterjesebb gazdálkodás egyik legfontosabb feltétele az állattenyésztés fejlesztése. Az állatállomány növelése egyrészt azért szükséges, mert a termelőszövetkezetek jövedelmének tekintélyes részét az állattenyésztés termékeinek kellene szolgáltatniuk, másrészt pedig kellő mennyiségű trágyahozam nélkül a magasabb színvonalú növénytermelés sem képzelhető el. A talajerő-visszapótlás hiányában a termésátlagok, hozamok csökkenni fognak, holott ezek jelenleg is eléggé alacsonyak. Ilyen körülmények között a fejlettebb árutermelés el sem képzelhető. A termelőszövetkezetek szervezésében elkövetett hibák éreztették hatásukat az állattenyésztésben is. 1957-ben a közös gazdaságok állománya a termelőszövetkezetek többségében még kicsi, és az állati termékhozamok is alacsonyak, az állattenyésztés tehát még messze elmarad a belterjesebb gazdálkodás igényétől. A háztáji állomány a legtöbb esetben magasabb, mint a közös, sőt sokszor a nagyobb jövedelmet is innen várják, és így a közös állomány gondozását, takarmányozását elhanyagolják. Termelőszövetkezeteinkben 1957-ben nincs megteremtve —gyakran még a meglevő kicsiny állomány számára sem — a szükséges takarmánybázis. Az évelő szálasok vetésterülete kicsiny, és a többi szálas termelése is kevés (a vetésterületnek együttesen sem foglalják el a 15%-át). A termelőszövetkezetek állattenyésztésének fejlődése elmaradt a követelményektől. Ez azonban abból is adódik, hogy minden gazdasági, politikai változás elsősorban az állattenyésztésben idéz elő hullámzást. Ezt bizonyítja az 218
