Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
közel 8%-os az emelkedés. A növekedés figyelemre méltó, de még szembetűnőbb a tenyésztés területi változása ill. áthelyeződése (109. ábra). 1895-ben a sertés részesedése a Duna—Tisza köze K-i felén volt a legmagasabb, nagyjából Ceglédtől az országhatárig és az országhatár mentén a Duna-völgyig. Ezen a területen a sertés mintegy 15—25%-át adta az összes számosállatnak. Ezzel szemben a főváros környékén és a Duna—Tisza köze Ny-i felén lényegesen kisebb szerepet játszott az állattenyésztésben. Az itteni települések tekintélyes részében a sertés az összes számosállatnak 10%-át sem érte el. Egészen megváltozott a kép 1935-re. Megnőtt a sertéstenyésztés jelentősége a főváros környékén és a Bácskában, de visszaesett területünk K-i felén. A sertéstenyésztés tehát áttolódott azokra a területekre, ahol egyrészt a közeli piac igénye megkövetelte, másrészt ahol a tenyésztés feltételei kedvezőbbek voltak. A harmincas évek második felére tehát kialakulóban volt a külföldi kereslet jobb kielégítését szolgáló hússertéstenyésztés. A második világháború előtt erősen fellendült tenyésztésnek a nagyméretű export adott alapot. Állandóan magas volt a sertés-, szalonna- és zsírkivitel. Különösen a külföldi piacok élősertés iránti kereslete volt jelentős, amely 1939-ben már túlszárnyalta az eddigi legmagasabb szintet, ezzel szemben a zsír- és szalonnaexport némileg visszaesett. Tehát a gazdaságosság, a piaci szükségletek kielégítése a tenyésztés irányát mindinkább a jobban keresett hússertés felé tolta el. A sertéstenyésztés javítását szolgálja a hús- és zsírsertések keresztezése is. A különböző irányú keresztezések kétségtelenül előnyösen hatottak a megnövekedett igények, a zsír-, hússzükséglet kielégítésére. A keresztezések azonban azt is eredményezték, hogy a fajtiszta egyed jelenleg különösen az egyéni gazdaságokban eléggé kevés. 6. a sertéstenyésztés jelenlegi állapota a) Az állomány számszerű növekedése A második világháború nagy törést okozott a sertéstenyésztésben is. 1945-ben országosan az 1935-ös állománynak még negyedrésze sem (kb. 23%) maradt meg. A Duna—Tisza közén valamivel jobb volt a helyzet, mert kb. 8%-kal több sertés maradt meg, mint országos átlagban. A fejlődés üteme azonban lényegesen elmaradt az országostól, és a sertéstenyésztés fellendülése egyáltalán nem mondható kielégítőnek. Különösen 1954-ig igen lassú a létszámgyarapodás, és az állomány nagysága mélyen alatta maradt az 1935-ösnek (46. táblázat). Ez annál is szomorúbb, mivel köztudomású, hogy a sertés gyorsan szaporodik, és ha a gazdasági lehetőségek kedvezőek, az állomány néhány év alatt teljesen regenerálódni képes. 1947-ig biztató is volt a fej 46. TÁBLÁZAT A sertésállomány alakulása 1935—1957 között (%) Megnevezés 1935 1947 1954 1957 Sertés: A Duna—Tisza közén . .100 53 66 103 Országosan ....................... Sertésből koca: 100 45 95 107 A Duna—Tisza közén . .11 15 12 8 Országosan .......................13 17 12 8 202
