Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
109. ábra folytatása A sertés százalékos részesedése az összes számosállatból Szembetűnő volt a fejlődés a főváros környékén is, de nem egyöntetűen az összes községben. Az erős ütemben gyarapodó főváros nagy felvevő piaca a fejlődést meg is követelte. Csaknem háromszorosára növekedett a sertéslétszám a Csepel-szigeten, a fővárostól É-ra fekvő községekben, nagyjából a váci, az aszódi járásban és a gödöllői járás É-i helységeiben. Nagyobb számban található meg a sertés a nagyjából Maglódtól DK-i irányban húzódó vályogos területen is. A homokhátságon a legkisebb volt a fejlődés. Kecskemét, Kiskunmajsa környékén stagnáló képet mutat, sőt több községben csökkenés következett be. Hasonlóképpen megállapodottság észlelhető Kunszentmiklós—Szabadszállás környékén is, ami a gyenge kukoricatermelésben leli magyarázatát. A homokhátság D-i részén Kiskunhalas és Kiskőrös környékén némileg gyarapodott az állomány, mert a szomszédos Bácskából vásároltak a hizlaláshoz kukoricát. A sertéstenyésztés erőteljes fellendülése nagymértékben hozzájárult az állatállomány szerkezetének eltolódásához. Kétségtelen, hogy a szarvasmarha után a sertés összes számosállatból való részesedése változott meg a legjobban. A változás iránya azonban nem egyforma. Amíg a szarvasmarha aránya az összes számosállaton belül csökkent, a sertésé megnőtt. 1895-ben az összes számosállatnak még csak 13,8%-a volt sertés, 1935-ben viszont már 21,4%-a, tehát 201
