Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
a számszerű nagyságot is, ami jóval magasabb, mint Pest környékén. Legnagyobb a fajtaösszetétel-változás Baja környékén, a bajai járásban. Uralkodó fajtává vált Bácsborsod (65%), Nagybaracska (54%) községekben, de 35—50% közötti részesedést ért el Tompa, Katymár, Felsőszentiván, Csávoly, Rém községekben is. Ezen a területen különösen a berkshire és Cornwall sertések tenyésztése indult meg, főleg a nagyobb birtokokon, amelyek elsősorban nem saját szükségletre, hanem exportra tenyésztettek. Legkisebb volt a fejlődés a homokhátságon, ahol még 1935-ben is mindössze 4—8 %-nyi a hússertés. Itt is a legkevesebb Kiskőrös környékén. Ez természetesen összefügg a homoki területek rosszabb gazdasági adottságaival (takarmányhiány); a sertést nagyobb részben csak saját szükségletre (zsír, szalonna) és kevésbé piacra (árutermelés) tenyésztették. A negyven év alatt a sertéstenyésztés irányában volt ugyan elég jelentős változás a hússertéstenyésztés térhódításával, de alapvető tenyésztési irány továbbra is a zsírtermelés maradt, és az állománynak még mindig több mint 80%-a mangalica zsírsertés volt. A minőségi fejlődés mellett a mennyiségi fejlődés még nagyobb ütemű. 1935-ben kb. 38%-kal volt több sertés, mint 1895-ben. Ez a nagyarányú fellendülés azonban lényegében csak az utolsó 15 év eredménye. 1911-ig a számszerű növekedés mindössze 4%. Közben kisebb visszaesés tapasztalható az első világháború és a gazdasági válság időszakában. A sertéstenyésztés térhódítása a jó kukorica termő területeken a legnagyobb, így elsősorban a Duna—Tisza köze D-i részén és a Duna menti árterületen. Itt néhány helység kivételével — ahol minimális csökkenés van — a számszerű állomány kb. háromszorosára emelkedett, és lényegében kialakult egy intenzív sertéstenyésztő terület, amelynek sertés árutermelése nagy jelentőségű volt az ország gazdasági életében, mind számszerű, mind minőségi szempontból. Ez a körzet az Érsekcsanád, Rém, Borota, Jánoshalma, Kisszállástól D-re fekvő községeket foglalta magába (108. ábra). Ez érthető is, hiszen az egész Duna—Tisza közén ezen a területen a legnagyobb arányú a kukoricatermelés. Közel sem ilyen nagy a fejlődés a Duna menti árterületen. Ha a sertés 1000 kh mezőgazdasági területre jutó számosállatsűrűségét vizsgáljuk, tükröződik ez a lassúbb ütemű fejlődés. Amíg 1895-ben 10—30 között váltakozott a számosállatsűrűség, addig 1935-ben 20—60 közötti sűrűségi érték tapasztalható. Kiemelkedő fejlődés csak Kalocsa városnál következett be. Negyven év alatt a sűrűség 10—20 sertés számosállatról 100-on felülire emelkedett, amit elsősorban a fejlődő város megnövekedett szükséglete indokolt. 109. ábra 200
