Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
kedett is. Legjelentősebb juhtenyésztő területek ebben a században Abony és környéke, ahol a tágas legelőkön főleg nemesített juhokat tenyésztettek, valamint Kecskemét, ahol a híres országos vásárokon kívül még évente két hétig tartó juhvásárokat is tartottak ; itt egész juhnyájak cseréltek gazdát. Jelentős volt még Izsák, Dunapataj, Solt, Harta és környékének juhtenyésztése. A tőkés árutermelés kezdetei megmutatkoznak a szarvasmarhatenyésztésben is. A magyar fajta tehenek és ökrök ezrével legeltek a homoki és szikes pusztákon. Legjelentősebb volt a tenyésztés a Kiskunságon, Abony, Kecskemét, Baja, Izsák, Solt, Nagykáta környékén. Ez időszakban már egyesek tavasszal több száz ökröt, egész gulyákat összevásároltak, azokat a nyári legelőkön meghízlalták és eladták. Ez főleg a Kiskunságon, Kecskemét környékén volt jellemző. A XIX. század elején megkezdődött az elkorcsosodott lóállomány felfrissítése és nemesítése is. A Duna—Tisza köze nagy részén könnyű lovakat tenyésztettek, és csak D-en, a németlakta területeken volt divatos a nehéztestű lovak tartása. Leghíresebb lovakkal Csepel-sziget, Fót, Verseg, Tóalmás rendelkezett, de jelentős volt Kecskemét, Abony, Solt, Fájsz, Pusztavacs, Nagykáta, Ácsa, Kisszállás lótenyésztése is. A sertéstenyésztés is jelentős volt a Duna—Tisza közén, főleg Kalocsa környékén, ahol a dunai árterület vizenyős, posványos része és a jelentős kukoricatermelés megadta a nagyméretű sertéstenyésztés alapját. Kalocsa után Kecskeméten, Nagykőrösön és Baján tenyésztették a legtöbb sertést. A XIX. sz. közepétől, a tőkés árutermelés kibontakozásának időszakában a mezőgazdaságban jelentős változások következtek be. 1851-ben a vámhatárok megszűnésével a kedvező piaci lehetőségek, a Duna és Tisza mentén végrehajtott ármentesítések, a beáramló osztrák tőke, a vasutak építése ösztönzőleg hatottak a mezőgazdaság fejlődésére, elsősorban a gabonatermelésre. Ennek következménye volt, főleg az ármentesített területeken, a rétek és legelők további csökkenése. Hatása megmutatkozott az állattenyésztés fejlődésében is. Az eddigi ridegállattenyésztés kezdett visszaszorulni, s megkezdődött az istállózó tartás és a takarmánytermelés. Különösen a század végén következett be nagy változás. A juhtenyésztés lehanyatlott, a szántóföldi növénytermelés, kukoricatermelés fellendülésével a sertéstenyésztés térhódítása kezdődött meg. A szarvasmarhaállomány számbelileg nőtt, s különösen jelentős eredmény a fajta összetételének változása, amely elsősorban Pest közelében indult meg, mivel itt alakultak ki a legjobb értékesítési lehetőségek, az igények itt követelték meg a tenyésztés irányának átalakítását. Az állomány minőségi fejlődése azonban már az egész Duna—Tisza közén kezdte éreztetni hatását. A juhtenyésztésben is a minőségi gyapjúval rendelkező merinó térhódítása kezdődött meg. A belterjes állattenyésztés kialalulása azonban csak a XX. században következett be. Az állattenyésztés fejlődésének, változásának figyelemmel kísérése, vizsgálata, az állatállomány nagyságának összehasonlítása a különböző időszakokban, nem mentes a hibáktól. Az állatszámlálások ugyanis nem mindig az év azonos szakában történtek. Területünkön ugyan csak 1895-től indulhat ki a részletesebb községi szintű vizsgálat — az előző időszakról ilyen mélységű adatok nincsenek —, de már itt is felmerül az összehasonlítás nehézsége. Az első világháború előtt ugyanis az állatszámlálásokat többnyire az év végén végezték, így 1895-ben novemberben. Ezzel szemben 1911-től kezdve rendszeresen az év elején, február végén, március elején végezték az állatszámlálásokat. 173
