Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
Tehát az 1895-ös és a mai állatszámlálások összehasonlítása nem ad hű képet, különösen a sertés- és a juhállomány nagyságáról. A sertésállomány tavasszal a téli vágások miatt lényegesen kisebb, mint ősszel, a juhállomány viszont a téli bárányozás miatt tavasszal nagyobb. Ez az idényszerű ingadozás, létszámbeli különbözőség a szarvasmarha- és lóállományt is érinti, de lényegesen kiesebb mértékben. 1911-től kezdve az állatszámlálások egyidejűsége következtében azonban az összehasonlítás már valósabb képet mutat. Természetesen a számszerű összehasonlítás nem elegendő, az állattenyésztés fejlődéséről helyes képet nem ad, mert a minőségi változást nem mutatja meg. Nem világít rá arra, milyen a fajta, a kor és ivar szerinti megoszlás, milyen a hasznosítási irány, milyen az állatállomány termelőképességében bekövetkezett változás. C) AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS HELYZETE 1895—1957 KÖZÖTT 1. A SZARVASMARHATENYÉSZTÉS FEJLŐDÉSE 1895-TŐL 1935-IG a) A fajtamegoszlás alakulása A XIX. sz. végétől az állattenyésztésben a Duna—Tisza közén is alapvető változások történtek. Az eddig túlnyomóan érvényesülő külterjes állattenyésztés helyett megindult az istállózó állattenyésztés. A rétek, legelők nagymérvű felszámolásával a gulyák, ménesek az istállóba szorultak. Természetesen az állattenyésztés fejlődésének ezen folyamatára elsősorban a társadalmi munkamegosztás mind szélesebb körű kibontakozása volt hatással. A főváros és egyes vidéki nagyvárosok élelmiszer-szükséglete, a közlekedési hálózat kifejlődése és ezzel a piaci kapcsolatok kiszélesedése a belterjesebb gazdálkodásra ösztönző erővel hatottak. A mezőgazdaság fejlődésének belterjesebb iránya megmutatkozik, ha megvizsgáljuk a rét- és legelőterület csökkenését (41. táblázat). A Duna—Tisza köze állattenyésztésében mindig a szarvasmarhatenyésztés volt a jövedelmezőbb, és még inkább azzá vált a múlt század végén, a hasznosabb nyugati fajták meghonosításával. Ezt bizonyítja a szarvasmarha fajtaösszetételében beálló változás. A XIX. sz.-ban túlnyomóan az erőtermő magyar marhát tenyésztették, de a század vége felé az istállózó állattenyésztéssel megindult a nyugati fajták rohamos ütemű térfoglalása (42. táblázat). Ezek a fajták gyorsabban fejlődnek, nagyobb tömegű húst, tejterméket szolgáltatnak, és ezt meg is követelte a lakosság növekvő igénye, valamint a növekvő külföldi kereslet. 41. TÁBLÁZAT 42. TÁBLÁZAT A rét és legelő nagysága A szarvasmarhaállomány fajtaösszetételének (kh) alakulása (%) Megnevezés 1895 1935 1956 Megnevezés 1895 1911 1935 Rét .................272 000 240 900 170 500 Magyar szürke . . .75 36 10 Legelő .............492 000 320 500 317 300 Piros tarka..........12 54 82 Egyéb fajta ........13 10 8 174
