Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete

A Duna—Tisza köze kedvezőtlen természeti — talaj — adottságait enyhíti az a körülmény, hogy a talajvízszint eléggé magas és a laposokban a legelő növényzetének gyökere is gyakran eléri a nedves szintet. Ezeken a jobb minőségű, nedvesebb homokterületeken az alacsonyabb tömött gyepet alkotó barackos tippan honosodott meg, ill. terjedt el, melynek mind a legelő-, mind a szénaértéke jelentős. A réti csenkesz is magasnövésű értékes füvet ad.

Valamivel jobb legelők találhatók már a két nagy folyó árterületén, ahol nagyon sok az olyan gyomnövény, amelyet a víz szállított ide (fodros bogáncs, violás repcsény, berki bojtorján, tavaszi csillagfürt stb. Ezek a területek takarmányozás szempontjából már értékesebbek, mint a homoki legelők, de még ugyancsak gyengék (ráckevei, dunavecsei, kalocsai járás). Jónak mondható legelő az egész Duna—Tisza közén csak Ordastól Sükösdig a kis, Duna menti községek határában, továbbá Bácsalmás, Abony és Tiszakécske környékén fordul elő. Közepes legelők vannak a bajai, monori, nagykátai járásban és Cegléd, Kiskunfélegyháza környékén, a többi részen pedig gyenge vagy rossz a legelők minősége. Nagy kiterjedésű legelők húzódnak végig nagyjából Kunszentmiklóstól D-re Szakmár vonaláig a Duna menti árterületen, a homokhátság Ny-i szélén kialakult szikeseken.

A szikeseken általában sűrű, alacsonynövésű fű terem; elsősorban a sziki mészpázsit a jellemző, de jelentős a vörösnadrág csenkesz is, mely tavaszszal, a csapadékosabb időben igen tápláló takarmányt ad. Ezen a legelő jószág meg is hízik. A szikes gyepet egyes helyeken érdemes kaszálni is, mert szénája 4,5—6%-os emészthető fehérjetartalommal és 26—30%-os keményítőértékkel rendelkezik, tehát még jobb, mint a jó minőségű réti széna. A szikeseken a jó legelő azonban nagyon rövid életű, mert kedvezőtlen időjárás, szárazság esetén gyorsan kisül, és a jószág már csak tengődik rajta. A kiterjedt szikes legelők (a takarmánytermelés nagyon bizonytalan) a külterjes állattenyésztésre, elsősorban a juhtenyésztésre a legalkalmasabbak. A szikeseken a juhok testsúlya, gyapjúhozama, tejelése és főleg a gyapjú minősége sokkal jobb, mint a homokon. A juhászat mellett a szikes legelők kedvező lehetőséget nyújtanak még — elsősorban tavasszal, a zöld gyepes időszakban — az 1—2-éves növendékek tartására, feljavítására, sőt a mangalica sertés nevelésére is. A legtöbb legelő a volt kunszentmiklósi járásban található, ezen belül is Kunszentmiklós részesedése emelkedik ki (32,5%), de Fülöpszállás, Kunadacs, Kunpeszér legelőrészesedése is meghaladja a 20%-ot. Ezek a legelők rossz minőségűek, aszályos években pedig alig használhatók.

Nem kedvezőbb a helyzet a rétek vizsgálatánál sem. A rétek összterületből való részesedése ugyan nem marad el az országos átlagtól, de a minőségük a legelőkhöz hasonlóan nagyobbrészt gyenge. Legkisebb az összes területből való részesedésük a főváros körül és a Duna—Tisza köze D-i részén, a Bácskailösztáblán, valamint a Duna mentén ; nem éri el az 5%-ot sem. A többi részen arányuk már egyenletesebben oszlik meg és nem koncentrálódnak annyira a Duna—Tisza köze középső részére, mint a legelők. Legnagyobb a rétek aránya és kiterjedése nagyjából Dömsödtől D-re Kiskőrösig, továbbá Bugacon keresztül Szegedig az időszakosan vízjárta területeken (20—30%).

Nem megfelelő a csapadék- és talajviszonyok következében a rétek minősége sem, amelyeket legtöbb esetben csak egyszer, legfeljebb kétszer lehet kaszálni, és a gyenge sarjútermést gyakran már csak a legelésző állatok értékesítik. Minőségük hasonló a legelők minőségéhez, de általában annál valami158