Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása
Ugyanez a vetésszerkezeti változás jellemzi — csak még fokozottabban — a 10— 20 kh-as ill. 20 kh-on felüli gazdaság-csoportokat. Kisebb a belterjes növények (gyök- és gumósnövények, zöldségfélék), valamint a munkaigényes kukorica vetésterülete, nagyobb a takarmányoké, ugyanakkor rendkívül magas a kenyérgabonák, napraforgó és egyéb növények vetésaránya. A 20 kh-nál nagyobb gazdaságokban a szántó 20%-át sem éri el pl. a kukorica vetésterülete, miközben a kenyérgabonáké meghaladja a 40%-ot. Általában tehát a gazdaság területével egyenes arányban emelkedik a külterjesebb gabonafélék, napraforgó és más vegyes növények, továbbá a takarmányfélék vetésterülete, viszont csökken a munkaigényes kultúrák (kapások, zöldségfélék) aránya. Míg a kisbirtokoknál a kézi munkaerőé, a középbirtokoknál már inkább az állati erőé a főszerep. Erről a takarmánynövények vetésaránya is tanúskodik. A termelőszövetkezetek (beleértve a termelőszövetkezeti csoportokat is) 1957-benkb. 171000 kh szántón, a Duna—Tisza közi szántóknak 11,4%-án gazdálkodtak (35. táblázat). A termelőszö vetkezetek vetésszerkezete eltér mind az egyéni, mind pedig az állami szektorétól, a kettő között mintegy átmenetet képez (36. táblázat). Míg az egyéni gazdaságokban a kenyérgabonák ill. takarmánygabonák (kukoricával) vetésterülete nagyjából egyforma, a termelőszövetkezetekben a takarmánygabonákat csaknem kétszer akkora területen vetik, mint a kenyérgabonákat. Az egyéniekkel szemben kétszeres arányban termelik a szálas- és egyéb takarmányféléket. Ugyanakkor a munkaerőhiány, továbbá a gépi erő felhasználásának korlátái következtében a munkaigényes növények termelésében nem érik el a termelőszövetkezetek az egyéni szektor arányait. Különösen vonatkozik ez a kapásokra és a zöldség-, főzelékfélékre. Az állami gazdaságok és vállalatok (92. ábra) a Duna—Tisza köze szántójának nem egészen 10%-át foglalják el (35. táblázat). Vetésszerkezetük rendkívül kiegyensúlyozott. Természetesen az állami szektorban is a kenyérgabonák termelése foglalja el a legnagyobb területet, de közel ugyanekkora területen vetik a szálastakarmányokat is. A többi takarmánynövény (takarmánygabonák, borsó, egyéb takarmány) ugyancsak kimagasló szerephez jut a vetésszerkezetben, kivéve a kukoricát, melynek aránya jóval 20% alatt marad. Kicsi a zöldségfélék vetése is. Akár a termelőszövetkezetek, az állami szektor is munkaerőhiánnyal küzd, ezért alacsony a kapások, továbbá a zöldségfélék vetésterülete. A gépesítés színvonala is a kapások és kerti növények művelése terén a legvisszamaradottabb. Az egyéb vegyes növények zömükben különféle szerződéses növényeket takarnak, melyeknek vetésterületi aránya az állami 151
