Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása
nagy. Termése kialakulásában a legfontosabb három tényező a júliusi, ill. az augusztusi csapadék, továbbá a májusi meleg. A Duna —Tisza közén — a szerkezet nélküli, televényben szegény homokfelszínektől eltekintve — viszonylag kielégítőek a termelési feltételek a kukorica számára. Tájunk D-i harmadán, a Kalocsa—Szolnok vonal magasságáig hosszú tenyészidejű fajták is kockázat nélkül termelhetők, északabbra már csak a rövid tenyészidejű fajták beérése biztos. A kukorica vetésterülete az 1930-as évek óta országosan is emelkedett, de a Duna—Tisza közén jelentősebb volt a változás; a korábbi 24,5% helyett ma már a szántónak 29,8%-át foglalja el. A kukorica vetésterülete tájunk DNy-i szegletében éri el a legnagyobb arányokat. Itt alig néhány olyan község akad, ahol a kukorica vetésterülete nem haladja meg a szántónak legalább 35%-át. Az országos átlagnál magasabb vetésterületi arányok jellemzik Csongrád, Kiskunfélegyháza és Kecskemét vidékének, valamint Pest megye D-i járásainak a kukoricatermelését is. 20—25% körül mozog a kukorica vetésaránya általában a homokhátság K-i felén, továbbá a váci, aszódi és gödöllői járások területén (38. ábra). A legutóbbi évtizedek során — a felszabadulás óta különösen nagymértékben — a kukoricát nemcsak mint szemesterményt, hanem mint szálastakarmányt is (csalamádé, silókukorica) termesztik. A csalamádé és a silókukorica talajigénye még a magkukoricáénál is szerényebb. Emellett a silókukorica kitűnően viseli el a szárazságot is. Az utóbbiak vetésterületét a szálas^ takarmányoknál tárgyaljuk. A Duna—Tisza közén elég széleskörű elterjedésük igazolja a felsorolt tulajdonságok gyakorlati jelentőségét. A magkukorica, a csalamádé, valamint a silókukorica együttes vetésterületének területi elhelyezkedése hasonló a kukoricatermelés eloszlásához. A kukorica terméseredményei a Duna—Tisza köze egyes részein rendkívül eltérőek. A Duna mentén, a Bácskában magasak a termésátlagok, elérik az országos átlagot Csongrád környékén, valamint a nagykátai járásban és Pest környékén. A homokterületek kukoricatermése alacsonyabb, de közel áll az országos átlaghoz. Az 1931—40-es években a legmagasabb átlagtermést (12,4 q), országosan is a legjobbat a bácsalmási járás területén érték el. Magasabb volt a termés az országos átlagnál Pest környékén (monori járás 10,9 q, gödöllői járás 10,5 q), a Duna mentén (kalocsai járás 10,6 q), valamivel alatta maradt a csongrádi járásban (10 q). A homokterületeken sem voltak sokkal gyengébbek a tízéves termésátlagok: kiskőrösi járás és kiskunhalasi járás 9,8 q (39. ábra). 50km У 37. ábra. A zab vetésterületének eloszlása (1957). 1 pont — 50 kh 98
