Sándor Gézáné (szerk.): Adalékok Pest megye felszabadulás utáni történetéhez. MSZMP Pest megyei Bizottsága Archívuma (Budapest, 1987)

Gács Andrásné: Az MDP politikájának érvényesítése Pest megyében, különös tekintettel az agrárproblémák megoldására 1948 - 1952

is rosszabb helyzetbe kerültek. Jövedelmük 1951-ben 55,7 %-a, 1952-ben már csak 30,8 %-a az 1949-nek. 1951-1953. között rendkívül elkeseredetté vált a közhangulat. Az eladósodott termelőszövetkezetekben a felbomlás jelei mutat­koztak, 1953-ig közel százezer tag hagyta el a közös gazdaságo­kat./89/ A párt falusi politikájáról az egyesült párt Pest megyei bizottsági ülésein először és érdemben Rákosi kecskeméti beszé­de után esett szó. Megállapították, hogy "miután a szocializmus építésének feltételei létrejöttek, a falu továbbfejlődéséhez a kulákság kizsákmányoló törekvéseinek korlátozására, a szövetke­zetek kiszélesítésére és - a középparasztság szövetségén kérész tül - a kulákbefolyás felszámolására van szükség."/90/ E felada tok megoldását azonban, - véleményük szerint - még igen sok té­nyező akadályozza. "A kulákok korlátozására irányuló intézkedéseket veszélyeztetik azok, akik tagadják, hogy osztályharc van, és kizsákmányolok vannak falun, vagy akik azt mondják, hogy van ugyan kulák a 191 /községben, de az "jo kulák", azzal együtt lehet dolgozni. ' Vannak olyanok is, akik a kulákság felszámolását követelik, ezek nem értik meg azt, hogy ebből súlyos kárunk származna. A feladat az, hogy vonjuk ki a kulákbefolyás alól a kis és kö­zépparasztokat és mint szövetségesünket állitsuk szembe a ku­­láksággal. Ha mi igy fejestől ugrunk neki a kulákoknak, nem értenénk meg politikai feladatunkat; akkor azt jelentené, hogy dezorganizálnánk az egész termelést, veszélyeztetnénk a közel­látást, mert tudni kell, hogy a kenyérgabonának jelentős részét a kulákok adják még."' Felhívták a figyelmet arra, hogy Pest megyében is igen sok helyen egy kalap alá veszik a középparasz­tot és a kulákot, s a beszolgáltatásoknál hozott intézkedések sokszor a dolgozó parasztságot sújtották. A szövetkezeti politika terén is találhatók jobb- és baloldali megnyilvánulások az MDP helyi szerveiben, - állapította meg a megyei vezetés - melyekkel igen nagy károkat okoznak a pártnak. Pl. "nem törődnek az elvtáraak az önkéntesség elvével és kény­­szeriteni akarják az embereket, hogy a bérlőszövetkezetekbe be­menjenek. Másutt kulák elemek kerültek be a földbérlő bizott­ságokba, mint azt Kőröstetétlen példája is mutatja."/90/ 57

Next

/
Thumbnails
Contents