Sándor Gézáné (szerk.): Adalékok Pest megye felszabadulás utáni történetéhez. MSZMP Pest megyei Bizottsága Archívuma (Budapest, 1987)

Szabó József: Az MDP politikai irányvonalának érvényesülése Pest megyében 1953 júniusától 1955 márciusáig

országban pártnapok megtartását határozták el a szélesebb köz­vélemény tájékoztatására. A legfontosabb helyekre a Központi Vezetőség, a Politikai Bizottság, az apparátusok tagjait, a pártbizottságok vezető munkatársait, a minisztereket, és a mi­nisztériumok vezető tisztségviselőit irányították. A határoza­tot fel kellett dolgozni a szakszervezeteknek, a DISZ szerveze­teknek, az MNDSZ-eknek s a tanácsoknak is. A feldolgozás fela­dataira vonatkozó határozat a Szabad Nép és a Társadalmi Szem­le figyelmét felhivta arra, hogy az október 31-i határozat meg­értését segítsék elő és készítsenek "tervet a párt politikájá­val kapcsolatos elméleti kérdések feldolgozására".^57^ Az októberi ülést követő megyei, járási, városi és üzemi aktívá­kon elhangzottak azt igazolták, hogy a júniusi lendület megtor­pant, az értelemzésbeli eltérések a párt akcióképességét csök­kentették, az elméleti tisztázatlanság a gyakorlatban ellent­mondásos intézkedésekhez vezetett. Az elméleti bizonytalanság, tisztázatlanság a november 14-én megtartott megyei aktiván is érződött, a határozatnak megfe­lelően az uj szakasz politikájának az értelmezésére, s e poli­tika megvalósításának megyei tapasztalataira és a további fel­adatokra tértek ki. Az aktiva referátumát tartó megyei titkár az uj szakasz politikájának a korábbitól eltérő, "bizonyos mértékig uj vonásait" abban látta, hogy az életszinvonal éve­ken keresztül háttérbe szorult, s most uj feladatként jelent­kezik. Másrészt ha túlzott ütemü is volt az iparosítás, "ne­héziparunk elért egy bizonyos színvonalat, melynek mérsékel­tebb fejlesztésével, most anyagi és társadalmi erőink fő részét a mezőgazdaság fejlesztésére fordíthatjuk." A mezőgazdaság fellendítésével olyan gazdasági fejlődés érhe­tő el, "amely alapját képezi, hogy később az arányokra jobban ügyelve, ismét a nehézipar fejlesztését hozzuk előtérbe". ' Mindez azért alakul igy, mert a "szocializmus építésében nem lehetnek olyan zárt szakaszok, hogy az egyiket befejeztük, a másikat elkezdjük, hanem az egyik területen elértünk egy szín­vonalat a fő erőt a másikra összpontositjuk". A referátum, a Központi Vezetőség októberi ülésén hozott hatá­rozatát interpretálva, tovább szűkítette az uj szakasz lénye-102

Next

/
Thumbnails
Contents