Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

III. fejezet

században s a XIII. század elején elénk tár. Egyik szegényebb a másiknál. Ennek egyik fő oka kétségkívül a káptalanok különválása a püspökségektől és érsekségektől. De ez nem egyedüli ok. A IV. laterani zsinat megtiltotta, hogy egyes kápolnák javadalmait a kanonokok prebendáihoz csatolják. Minthogy a káptalanoknak, mint ilyeneknek, még csekély javaik voltak, a kanonoki jövedelmek ennek folytán annyira megcsappantak, hogy azok alig tudtak megélni. Azért az élelmesebbek untalan Rómába folyamodtak s kérték a Sz.-széket, hogy engedje meg nekik egyik-másik oltárigazgatóságnak, kápolna javadalmának a kanonoki stallumhoz való csatolását, mivel máskép nem bírnak megélni. A kor káptalani birtokkezelésének jellemzésére általánosságban annyit mondhatunk, hogy a székesegyházi káptalanok a kezdő gazdák nehézségeivel küzdöttek. Gazdaságilag különváltak a püspököktől, de azok nem akarták nekik kiadni az őket megillető részt. Azért a káptalanok szegények voltak. Különben birtokaik kezelésében - miként előbb a közös gazdálkodásban - követték a szerzetesek példáját. A társaskáptalanok gazdálkodása pedig teljesen kolostori mintára volt berendezve.

(Érdújhelyi M.: A kolostorok és káptalanok... Szent István-Társulat, Bp. 1903.1-22. o.)

79