Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

III. fejezet

utalva. A konverzusok tehát szántóföldeken, mezőkön, erdők, kertek és iparműhelyekben voltak elfoglalva: keresték az élelmet, készítették a rendi és templomi ruhát, szerezték a házi és istenszolgálati edényeket; míg a pap csendes magánczellájából, melyek ablakaiból éveken át hallgatta az isteni titok fölötti elmélkedés és szent zsolozsmák zengedezése közt a természet küzdő elemeinek rengő zajlásait, csak úgy, mint szemlélte a kikelő tavasz első virágainak nyílását, szerzett lelki kincseivel a világ nagy tengerére bocsátkozott, keresve a partot, hol azokat embertársaival közölhesse. Míg tehát a rend papi tagjai a tudományokkal és lelkipásztorkodással foglalkoztak, a megtértek, vagyis laikus fráterek, kik tanulatlan emberek voltak, az egyházi rendekre előmozdíthatok nem voltak, de nem is akartak, kézimunkájókkal gondoskodtak a kolostor ipari és gazdasági szükségleteiről.

A szigorú szabályzatú prémontrei rend szinte hihetetlen gyorsasággal terjedt el az egész keresztény világban. Egyik telep a másik után épült föl. Mindig újabb és újabb kolostorok keletkeztek. Az elhagyott vadont mívelt földdé s a félig vad népeket czivilizáltakká tették szent Norbert fiai. A prémontreiek nemcsak arra vállalkoztak, hogy a műveletlen emberek szivének hajlamát megnyerjék, erkölcsi hódításokat tegyenek; nekik egyúttal a földet megmívelniök, a terméketlen vad tájakat termékenyíteniük, tehát a vidéket anyagi virágzásra is hozniok kellett. A terület átengedve lévén, embereink mindenekelőtt a szükséges épületek fölállításához és a megmívelendő föld el70