Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

III. fejezet

vagy donátusok leteszik a rendi fogadalmat; de az utóbbiak azon, a rend által föntartott megszorítással, hogy ó'k a rendet önkényűleg el nem hagyhatják, hacsak a ház elöljárója el nem bocsátja őket. Ellenben a konverzusok teljesen bekeblezett rendtársak voltak. Tehát a prémontrei rend tagjai három osztályba voltak sorozva: kanonokok, konverzusok és donátusok voltak. A konverzusok, vagyis megtértek, egyszerű iparosok vagy földmívelők voltak, vagyis foglalkozásuk nagyobb részét a kézimunka képezte, ők teljesítették a kolostorban az ipari és mezőgazdasági kézimunkát. Bár csekély műveltségű emberek voltak, egy rangba akartak állani a kanonokokkal, miből nagy viszálykodás lett a rendtagok közt, míg végre a ruházatban való megkülönböztetés (a megtértek szürke kappája) véget vetett az ellenségeskedésnek. Danielik így írja le a prémontreiek működését: A szerzetessel bensőleg egygyé forrt pap, ez volt szent Norbert eszménye; miszerint fiai ne szűkölködjenek semmiben, minek folytán akár a kanonokok után maradnának, akár a szerzetesek által megelőztetnének. Míg tehát a konverzus társ kézimunka teljesítésére hivatva, lehetett foldmívelő, kézműves, műiparos, tudományos kiképzést nem igényelt; azalatt a kanonok, mint pap, hivatása lévén az istentiszteletet végezni, szónokiam, katekizálni, tanítani, gyóntatni, beteget látogatni, a lelkeket püspöki székeken és plébániákon kormányozni, az egyházi élet összes terén a lelkekre hatni, szóval a szellemerkölcsi világ legmagasztosabb feladataival foglalkozni, szükségképen tanulásra, elmélkedésre, olvasásra is volt

69