Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

III. fejezet

ázsiai utazásai erre a kérdésre nagy világot vetnek. Majdnem valamennyi halászati eszközünk finn-ugor és finnosztják eredetű. Kevesebb az orosz, török, litván. Tehát azokat már az őshazában használták a magyarok. A magyar halászság mai, bokrok szerint való szervezete is világos tanúbizonysága annak, hogy a halászat a nemzet ősfoglalkozásai közé tartozik. A magyar három fő hala a harcsa, ponty és csuka. A két előbbi neve ugor, az utóbbié szláv eredetű. Az új hazában a szlávoktól kölcsönöztek egyet-mást. Magyarország vizei dúsak halakban. Folyói, patakjai, tavai és árterei teméntelen halak és rákoknak ívóhelyei. Szent Benedek fiai Magyarországba jövet a haltenyésztés mesterségét külföldi mintára tovább fejlesztették. A rendalapító szigorú böjtöt ír elő szerzeteseinek. A benczéseknek a légylábú állatok húsának evésétől, az egészen gyengék s a betegek kivételével, teljesen tartózkodniok kellett. Tehát alapszabályaik szerint örökös böjtre voltak kötelezve. Már ez az egy körülmény magában véve arra a következtetésre utal bennünket, hogy a benczések különösen foglalkoztak a haltenyésztéssel. Ha a XI. és XII. századbeli okleveleket olvassuk, ebben a föltevésben még inkább megbizonyosodunk. A kolostorok gazdaságában fontos szerepet játszik a haltenyésztés. Szent László a szentmártoni monostornak halastavat és hat halászbokrot adott; II. Géza pedig egy udvarnokot fiaival, hogy a kolostor részére halászati munkákat végezzenek. A bakonybéli apátság a Drávánál két halastavat halászokkal együtt, a módosai révnél szabad halászatot, melyet közön65