Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

III. fejezet

gazdaságukat műveljék. A kolostoron kívül s attól távolabb fekvő' épületeket czelláknak vagy grangiáknak nevezték, mely név gazdasági udvart, szerzetesek által lakott s ellátott gazdasági helyet jelent. Érdekes és nem kevésbbé befolyásos intézetei voltak ezek a középkornak, mint maguk a kolostorok. Ezen grandiákban, kolostori majorságokban eleinte jobbára maguk a szerzetesek saját kezeikkel munkálták a földet, mívelték a gazdaságot, gyakorolták a mesterségeket s ipart űztek. Példájuk és tanítástik által pedig a vidék népét az okszerű gazdálkodásra vezették.

Hogy a szerzetesek a földet mívelték és gabonát termeltek, ez senki előtt sem szenvedhet kétséget. A munkálatokat részint maguk végezték, részint a föld népével végeztették. Szolgáik voltak, kik állandóan különböző munkákra voltak beosztva. Az adománylevelek szántóföldekről beszélnek, melyeket királyaink és egyes nemesek ajándékoztak a kolostoroknak. így I. András király 1055-ben a tihanyi kolostornak húsz eke földet ad hatvan mansióval. A szentmártoni apátságnak szent Lászlótól nyert adománylevelében is eke szerepel; a mi egy igával megszántható földterületet jelent. Máskor jelzi az oklevél az adományozott földdel együtt a föld mívelésére adott szolgákat is. Sőt még azt is kiemeli, hogy az emberek egyéb szolgálatot nem kötelesek teljesíteni, mint a kolostornak adott földet mívelni. A pécsváradi kolostor 36 szántóvetőt kapott szent Istvántól. Látjuk ezekből, hogy a kolostorok földeit részint a szerzetesek mívelték - főleg azokat, melyek közel fekvők voltak - részint a szolgák mí-59