Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

III. fejezet

vélték a szerzetesek felügyelete és vezetése alatt. Mint Németországban, úgy nálunk is már a három vetésforgási rendszer uralkodott; ez pedig a téli takarmányozás szempontjából a rétek elkülönzését föltételezte. Azért olvasunk a kolostorok adományleveleiben a szántóföldek mellett rétekről és kaszálókról. Az ugart téli vetésre kétszer, tavaszi alá csak egyszer szántották meg. A trágyázást s valószínűleg a boronálást is gyakorolták. A gabonát aratás után csűrökbe gyűjtötték. Az eke már a XI. században vasból készült; használták a földmíveléshez a kaszát, sarlót, cséplőt és boronát. Termesztettek búzát, árpát, rozsot, zabot, tönkölyt és hüvelyes veteményeket. A kolostorokban a XI. század elején rendszeresített szövő- és fonóházak, szent László tizedszabályozása a kender- és lentermelés mellett bizonyítanak.

Szőlőmívelés. A mezőgazdaságnak egyetlen ága sem maradt ránk a rómaiaktól oly épségben, mint a szőlőmívelés. A mint Probus császár beültette a szerémi hegyeket Itália híres bortermő venyigéjével, a pannoniai Dunát szegélyező hegyek lejtőit rövid idő alatt ellepték a kékgerezdes tőkék. A barbárok a római kor semmiféle maradványa iránt nem tanúsítottak oly kíméletet, mint az édes nedvet termő szőlők iránt. Kétségtelen, hogy a XI. század elején Magyarországon a szőlőmívelés a mezőgazdaságnak legfejlettebb ága. A legrégibb alapítólevelek megemlékeznek a szőlőkről. Királyaink a kolostoroknak kész szőlőket és vinczelléreket adományoztak. A szerzetesek átvették a királyi adományokat és az itt talált szőlő60