Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)
XV. fejezet
bernek van kedve és pénze külföldön is, apró részletekben majd mindenkinek. 2-szor. Azért-is: mivel üvegekre vont kis részletekbeni árulása a bornak nagy rendeléseket ébreszthet külföldi fogyasztókban, és borkereskedőkben. Én ebben találnám azon közép útat föltalálhatni, melyre az alakúló félben lévő részvényes borkereskedési társúlásnak törekvését irányozni kellene, ha t.i. létre jöhetnek. Én a hegyaljai társulati borkereskedés alakúlhatásáról sok kedvezőtlent hallottam, mit én épen ellenkezően hiszek és ismérve az ottani elemeket, sokkal könnyebben sikerülhetőnek vélem a Hegyalja kis körében, mint a budapesti Borcsarnokot, mely az egész ország nevezetesebb boraival kereskedelemre tűzte ki célját. Én egyáltalában nem helyeselhetem azt, hogy a hegyaljai vállalkozók a budapesti Borcsarnok létesülésére várakoznak, holott a hegyaljai helybeli körülményekhez, borainak sajátságaihoz, piacainak mivoltához képest, különböző programmjának, különböző alapszabályainak, különböző kezeltetésének kell lenni. Hallottam ellenvetni azt is, hogy hiányzanék ott a pénzerő. Én ebben is ellenkezőt hiszek, mert ha ott azon húrok pendíttetnek meg, melyek eddig szóba sem jöttek, lesz anyagi erő elég, csak elhatározott bátorsággal, tevékenységgel, dologhoz értéssel gyakoroltassék. Jelen munkám megjelenésekor e tárgybeli nézeteimet a programmról, alapszabályokról a Hegy alj a, mint szülőföldem, a hegyaljaiak mint honfi társaim iránti tiszteletből, a Gazdasági Lapokban közzé teendem, mint olyan 471