Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XII. fejezet

szerbe hozhatók. A válfajok ellenben szintazon faj különböző éghajlat, föld, termesztésmód és himporvegyület által keletkezett változatai lévén, jeleik sem oly éles kinyomatokban nem tűnnek elő, se nem oly állandók. Az osztályozónak tehát itt nemcsak a szilárd alap hiányzik, hanem munkájának határa végtelenbe terjedvén, azt soha be sem is végezheti. Mondhatni ugyan erre, mikép a füvész feladata is ily természetű és igaz, rendszere évről évre uj felfedezésekkel tágul s e tekintetben végét nem éri. A pomologokat is halljuk panaszkodni, mikép magból évről évre újabb meg újabb válfajok támadnak, és pedig olykor oly hasonlók a már meglevőkhöz és ismertekhez, hogy a leggyakorlottabb szemű pomolog is zavarba jön, uj válfajnak tartsa-e, vagy nem? s hová sorozza? A dinnyék országában azonban az osztályozónak még inkább meggyül baja. A füvésznek fajait a természet állandó jelekkel látta el, a pomolog oltóágakkal szaporítja válfajait s bizonyos benne, hogy a nemes galy válfajához hasonló gyümölcsöt termend; de a dinnyész magról szaporítja válfajait, s ha e válfajok egymás mellett, mint szokás, vegyesen termesztetnek, himpor által élkorcsositják egymást, úgy hogy az elvetett mag jövő évre válfajához hasonló gyümölcsöt nem adand többé. Ha ezen vegyes termesztés évről évre folytattatik, a válfajok egészen elvesznek: korcsok állítanak helyükre s az ezekből nyert magvak jövő évben ismét más alakú és szinü korcsokkal vegyittetvén, végre oly zavar áll elő, hogy a termesztő maga sem tudhatja, minő dinnyék termendnek elvetett magvaiból. Ezen

375