Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XI. fejezet

jó kasok: hanem az hogy a’ méheket étel nélkül kilehetne e’ teleltetni?

Ez nem lehet, mert tavaszra legalább, a’ mikor már a’ Méhek fijasodnak Februarius végén is néha; de Martiusban többször, tsak kell nékik mézzeknek lenni, és ha nints: bizonyosan eldöglenek.

Elég is a’ Gazdának, ha a’ Méhek kára nélkül egynéhány font mézet kilehet a’ gazdag kasokból venni, és nem kell mindent elvenni kívánni.

így lévén a’ dolog, az a’ kérdés támad: mellyik hát már bizonyosabb, és ártatlanabb mód? Az e’ ha a’ Méhész a’ gazdag kasokat lefüstöli, és a’ középszerűeket elásván, mézet nyer? vagy az hogy a’ gazdag kasokból egynéhány fontot kivévén, a’ Kas-Méh életben hagyatik?

Erre a’ kérdésre ezeket jegyzem meg:

1) . A’ hol agyagos a’ határ, és nem száraz homok: a’ Méheket elásni nem lehet: de ha ellehet is, e’ nem nagy gazdaság: mert az elásott Méh is eszik.

2) . A’ méheket se lehet soha le nem füstölni: mert 4-5 esztendőt kevés has áll ki, és a’ négy esztendős (többnyire őszre) meganyátlanodván elvesz. Szóljanak magok a’ Méhesgazdák! És így a’ Christ, ’s az újabbak methodussa e’ részben nagy kivételt szenved.

3) . A’ Riem fertály, fél, egész, sőt a’ már új találmány szerint, az oktúl karikákból öszszefűzött egész kasokból, legbizonyosabban, és legártatlanabbúl ellehet majd minden idén valamellyes mézet venni, és a’ méhet 3-4 esztendeig le nem ölni.

363